Bár a terv az, hogy 2-3 naponta írjunk újabb bejegyzést, de azért úgy éreztem, hogy most még mindenképpen írok.
Ugyanis a mai nap számos kellemes felismerésben bővelkedett.
- 1. felismerés: Kira szeret a hasán feküdni.
- Na persze – mondhatja erre a kedves blog-olvasó – ki nem?! Azonban a helyzet messze nem ennyire egyértelmű. A kórházban ugyanis van egy nővér, akinek szerintem ha titkosügynök lenne, akkor biztos, hogy a “Banya” fedőnevet adnák. Ez a menyecske ugyanis valahogy teljesen pályát tévesztett – szerintem – mivel nem szeret kisbabákkal foglalkozni. Ez ugye nem is lenne baj, ha mondjuk hentes, vagy portás lenne, de gyerekosztályon ez kicsit gáz. A lényeg, hogy a drága lelkem Katona Kirát (és persze a többieket is) igen szorosan pólyálta be, és tudatosan a hasára fektette. Így a kisasszony tuti, hogy se mocorogni, se a fejecskéjét oldalra fordítani nem tudta, pedig olyan sok felfedezni való dolog lett volna. Így nem csoda, hogy a hason fekvés nem tartozott a kellemes élményei közé.
- Na de ma kipróbáltuk… és láss csodát, boldogan fekszik a pocakján. Sőt, ez nem csak a kiságyában töltött időre igaz, hanem például akkor is így van, ha éppen apa mellkasára fekszik rá a kisasszony, hassal lefelé.
- 2. felismerés: Kira hajlandó szopcsizni
- Gabinak voltak komoly aggályai azzal kapcsolatban, hogy lesz-e elég anyatej, vagy sem? A helyzetet tovább rontotta, hogy a hazaérkezés napján és másnap is, bár volt tej, de Kira nem volt eléggé kitartó és nem mindig úgy jöttek össze a dolgok, mint vártuk. A mai nap ezért bizonyos mértékig vízválasztónak tekinthető, ugyanis gyakorlatilag minden alkalommal, amikor szoptatásra került a sor, a kisasszony remekül teljesített. Mindez azzal a reménnyel is kecsegtet bennünket, hogy ezt a jó szokását később is megtartja.
Jázmin továbbra is a nagy és bölcs nővér szerepében tetszelegve segít, amiben csak tud – és persze amit kérünk tőle. Lelkesen puszilgatja Kira talpacskáit tisztába tevés után, mossa, testápoló krémezi a kicsi lábait az esti fürdetés idején.
Gabi sebe szépen gyógyul és a sikeres szoptatási élmények rendkívül jótékonyan hatnak a lelkiállapotára is.
Tulajdonképpen minden rendben van, bár Kirus mostanság próbálgatja a hangszálait – és a mi idegrendszerünk stabilitását is – mivel hisztizni próbál.
Persze, a Jázminnál megszerzett rutin itt is jó szolgálatot tesz. Azt ugyanis már Jázminnál megtanultuk, hogy nem kell minden nyafogásra a kicsihez szaladgálni. Jázmin erről a szokásáról néhány hét alatt leszokott. Reméljük, hogy Kira is ugyanígy fog tenni.
A helyzetet az teszi kicsit bonyolultabbá, hogy Jázminnal is meg kell értetnünk, hogy van, amikor Kira nem azért sír, mert valami baja van, hanem egyszerűen csak fel akarja magára hívni a figyelmet és az ilyen esetekben nem kell ugrálni. De az én okos nagylányom ezt is többé-kevésbé megérti.
Egyelőre ennyi, üdv: kzs
Hát igen, a sírás… tapasztalt szülőként is nehéz rögtön megérteni, mit akar a pici “elmondani” a sírásával, éhes-e, melege van-e vagy bekakilt? Lassan azért tényleg összecsiszolódunk ezen a téren is. Úgy tűnik, Kirus is “társas lény” lesz, mint Mucu, mert a kritikus időszakban, a délutáni – kora esti órákban szereti, ha az ébrenlét perceit velünk tölti. Ekkor átviszem a nagy ágyba, beszélgetünk, Mucu is trécselget a kistestvérkéjével és általában ekkor nincs hisztizés sem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése