Egyedül, Apa nélkül

A mai nappal Zsolti visszatért dolgozni. Ez azt jelenti, hogy Kírával kettesben maradtunk, azaz teljesen mégsem (Mucu ugyanis nincs óvodában, hanem ezen a héten még mamázik). Történt ugyanis, hogy egy “kissé” el voltam szomorodva amiatt, hogy Apa ismét dolgozni kezd, erre ő rögtön felhívta Anyukámékat, ha tudnak, jöjjenek ki és legyenek már velem. Így esett, hogy a mai napon mégsem voltam egyedül teljesen, mert délelőttől délutánig itt voltak Ági mamáék. Főztünk és együtt babáztunk.

Tata kiderítette, hogy mérleg valószínűleg azért mér össze-vissza, mert teljesen rátoltam a szekrény hátsó falára, és ott megakad. Na paff, eszembe se jutott ez a megoldás, hogy kicsit kijjebb húzva már nem mutat pl. negatív értékeket. Köszönjük, Tata! Jobb későn, mint soha, legalább láthatjuk a valódi súlygyarapodást, ami úgy tűnik, a kórházi elbocsátáskori 4450 grammhoz képest – 1 hét alatt – már 4600 felett van, és ez jó eredmény (ezek szerint nem éhezik a gyerek).

A köldökcsonkunk még mindig nem esett le, remélem, nincs vele gond. Holnap megyünk a doktornénihez szemlére, majd rákérdezek erre is. Remélem, még nem havazik be, mint ahogy az időjárásjelentésben jósolják.

Néhány fotó az elmúlt napok terméséből:

Alszunk még egy picit

Hát nem cuki babóca?

Apa etet, de jó nekem!

Az érem másik oldala

Ma végre Gabi is elkezdett írni a blogba. Ez jelenleg abban merül ki, hogy a LEGELSŐ BEJEGYZÉSTŐL kezdődően minden postba beírja a saját gondolatait, élményeit az adott témát illetően. Azért, hogy egyértelműen látható legyen, hogy melyek az Ő bejegyzései, ezek ilyen színnel vannak írva. Érdemes újraolvasni!

Összecsiszolódás – 2. nap

Bár a terv az, hogy 2-3 naponta írjunk újabb bejegyzést, de azért úgy éreztem, hogy most még mindenképpen írok.

Ugyanis a mai nap számos kellemes felismerésben bővelkedett.

1. 1. felismerés: Kira szeret a hasán feküdni.
2. Na persze – mondhatja erre a kedves blog-olvasó – ki nem?! Azonban a helyzet messze nem ennyire egyértelmű. A kórházban ugyanis van egy nővér, akinek szerintem ha titkosügynök lenne, akkor biztos, hogy a “Banya” fedőnevet adnák. Ez a menyecske ugyanis valahogy teljesen pályát tévesztett – szerintem – mivel nem szeret kisbabákkal foglalkozni. Ez ugye nem is lenne baj, ha mondjuk hentes, vagy portás lenne, de gyerekosztályon ez kicsit gáz. A lényeg, hogy a drága lelkem Katona Kirát (és persze a többieket is) igen szorosan pólyálta be, és tudatosan a hasára fektette. Így a kisasszony tuti, hogy se mocorogni, se a fejecskéjét oldalra fordítani nem tudta, pedig olyan sok felfedezni való dolog lett volna. Így nem csoda, hogy a hason fekvés nem tartozott a kellemes élményei közé.

   

3. Na de ma kipróbáltuk… és láss csodát, boldogan fekszik a pocakján. Sőt, ez nem csak a kiságyában töltött időre igaz, hanem például akkor is így van, ha éppen apa mellkasára fekszik rá a kisasszony, hassal lefelé.

1. 2. felismerés: Kira hajlandó szopcsizni
2. Gabinak voltak komoly aggályai azzal kapcsolatban, hogy lesz-e elég anyatej, vagy sem? A helyzetet tovább rontotta, hogy a hazaérkezés napján és másnap is, bár volt tej, de Kira nem volt eléggé kitartó és nem mindig úgy jöttek össze a dolgok, mint vártuk. A mai nap ezért bizonyos mértékig vízválasztónak tekinthető, ugyanis gyakorlatilag minden alkalommal, amikor szoptatásra került a sor, a kisasszony remekül teljesített. Mindez azzal a reménnyel is kecsegtet bennünket, hogy ezt a jó szokását később is megtartja.

Jázmin továbbra is a nagy és bölcs nővér szerepében tetszelegve segít, amiben csak tud – és persze amit kérünk tőle. Lelkesen puszilgatja Kira talpacskáit tisztába tevés után, mossa, testápoló krémezi a kicsi lábait az esti fürdetés idején.

Gabi sebe szépen gyógyul és a sikeres szoptatási élmények rendkívül jótékonyan hatnak a lelkiállapotára is.

Tulajdonképpen minden rendben van, bár Kirus mostanság próbálgatja a hangszálait – és a mi idegrendszerünk stabilitását is – mivel hisztizni próbál.

Persze, a Jázminnál megszerzett rutin itt is jó szolgálatot tesz. Azt ugyanis már Jázminnál megtanultuk, hogy nem kell minden nyafogásra a kicsihez szaladgálni. Jázmin erről a szokásáról néhány hét alatt leszokott. Reméljük, hogy Kira is ugyanígy fog tenni.

A helyzetet az teszi kicsit bonyolultabbá, hogy Jázminnal is meg kell értetnünk, hogy van, amikor Kira nem azért sír, mert valami baja van, hanem egyszerűen csak fel akarja magára hívni a figyelmet és az ilyen esetekben nem kell ugrálni. De az én okos nagylányom ezt is többé-kevésbé megérti.

Egyelőre ennyi, üdv: kzs

Hát igen, a sírás… tapasztalt szülőként is nehéz rögtön megérteni, mit akar a pici “elmondani” a sírásával, éhes-e, melege van-e vagy bekakilt? Lassan azért tényleg összecsiszolódunk ezen a téren is. Úgy tűnik, Kirus is “társas lény” lesz, mint Mucu, mert a kritikus időszakban, a délutáni – kora esti órákban szereti, ha az ébrenlét perceit velünk tölti. Ekkor átviszem a nagy ágyba, beszélgetünk, Mucu is trécselget a kistestvérkéjével és általában ekkor nincs hisztizés sem.

Összecsiszolódás

Nos, túlvagyunk az első éjszakán és nappalon. Összességében azt lehet mondani, hogy lényegesen jobban sikerült, mint terveztük.

Ugyanakkor sajnos azt is el kell ismerni, hogy Kirus nem akar annyira szopizni, mint azt vártuk volna, de napi szinten azért 50-60 gramm megvan. Ez persze nem olyan nagyon sok, de mi így is nagyon örülünk annak, hogy egyáltalán ennyi is van, mert Jázmin semennyit nem akart szopni.

Járt nálunk ma a védőnő is és megnyugtatta a kedélyeket, hogy minden rendben van, megfelelőek a körülmények.

Ma sikerült eljutni addig, hogy Gabi telefonjáról a kórházban készített képeket levegyük, ezt tesszük az alábbiakban közkinccsé.

Teljes album megtekintése

Egyelőre ennyi (bocsánat a post rövidsége miatt, de még kissé fáradtak vagyunk mindnyájan), üdv: kzs

A kölcsönzött mérleg kikészít, mert össze-vissza mutatja Baba súlyát. Ezért aztán gőzünk nincs, valójában mennyit szopik, próbáljuk figyelni, hogy azért etetésenként a 60 gramm meglegyen, általában többszöri nekifutásra tudja megenni. Igen-igen ráérősen eszeget a lelkem, de ha éhes, azonnal kellene a tejcsi, és nagyon mohó.

Végre itthon

Szinte hihetetlen, de elérkezett ez a nap is. Nagyon vártuk már, és persze nagy volt az izgalom.

Délelőtt fél 11-re érkeztem a kórházba, ahol már minden össze volt pakolva. Ezt követően még hátra volt a 11 órás szoptatás, illetve ezt követően meg kellett várni, hogy a professzor úr aláírja a zárójelentést.

Azért mielőtt tovább haladnánk, hadd osszak meg két igen érdekes momentumot, melyekre csak ma derült fény.

1) A zárójelentésből, amelyben mellékesen hemzsegnek a latin kifejezeések, Gabikának sikerült kisilabizálni (csupa rejtély még mindig ez a hölgy :))), hogy bizony Kirust nem a két tüsszentés miatt kezelték a gyermekosztályon, hanem egy, az anyaméhben elkapott fertőzés miatt, amit egyébként sok más kisbaba is elkap, viszont csak a 38. hét környékén szűrnek erre. Ez sem lenne akkora gond, ha velünk: a gyermek szüleivel ezt közlik, és nem hagynak tudatlanságban, hiszen ha valakinek, akkor nekünk jogunk van ahhoz, hogy ismerjük a gyermekünk pontos egészségügyi állapotát. Az már csak hab a tortán, hogy nekünk és csak nekünk van ahhoz is jogunk, hogy egy adott gyógykezelésbe beleegyezünk vagy sem. És mindez még akkor is így van, ha teljesen egyértelműen beleegyeztünk volna, hiszen ez a gyermek érdeke. De azért jó lett volna tudni.

2) Az anyakönyvvezető és a kórház közötti adatáramlás nem mondható igazán jónak, ugyanis a ma megérkezett születési anyakönyvi kivonat szerint a kislányunk január 10-én született és a keresztnevét rövid “i”-vel írják. Ezért mostantól mi is így írjuk, és a blog fejlécében is módosítottuk. Azonban a születési dátumhoz mégis csak ragaszkodnánk.

Szóval eme rövid kis kitérő után vissza a hazatéréshez! A delet is elütötte már az óra, mikor végre elinduljattunk hazafelé. Bár ekkor még először a mamákhoz vezetett az út, ahol mindenféle válogatott finomságokat gyűjthettünk be, és őszintén szólva a hatalmas csomagtartó teljesen tele lett rakva. Ezek után vettünk utunkat Tótkomlós irányába.

Miután megérkeztünk, 2 óra magasságában volt egy etetés, illetve 6 óra körül, majd fél hétkor fürdetés. Jázmin az előzetes várakozásokhoz képest sokkal jobban viselte – eddig – az új helyzetet, mint arra számítottunk. Sőt! A kisasszony mintegy szóvivőként is funkcionál, amikor is közvetít a szobából, hogy éppen mi történik. A cumisüveget pedig magától értetődő módon csak egy személy viheti oda anyának és Kirának, ez a személy pedig ő.

Remélhetőleg reggel nem úgy foigunk festeni, mint a következő kép szereplője, ugyanis Kira jelenleg egy svájci óramű pontosságával tartja a 3 órás periódusokat – egyébként Jázmin ugyanilyen volt.

Egyenlőre ennyi, üdv: kzs

Furcsa újra itthon lenni, szembesülni azzal, hogy egy férfiember bő két hét egyedüllét alatt mennyi szennyest, rumlit és koszt tud felhalmozni… pedig ez állítólag még jobb állapot, mint két napja volt, mivel Anyósom takarítani és pakolni járt itt vasárnap. Mosás, teregetés, ebédmelegítés, szoptatás, etetés, pakolás. Ez az első 2-3 nap mérlege, némi alvással és pihenéssel megszakítva. Az éjszakák megosztottak, mivel egyik éjjel Zsolti az ügyeletes etető, másik éjjel én. Átlag kétszer ébred fel Baba, van, hogy akár négy órát is alszik egyhuzamban, ha eléggé jóllakott. Nem ébresztjük fel csak azért, hogy egyen, tudja ő, mikor szükséges ennie. Bár már tavasz lenne… ez az idő annyira depissé tesz; néha elkeseredem és ok nélkül tudok pityeregni. Alkalmatlanságérzés lesz rajtam úrrá, holott tudom, ez a kis Apróság most teljes mértékben tőlem-tőlünk függ, nélkülünk nem tudna meglenni. És az a tengernyi aggódás… amiről azt hittem, második gyermeknél már nem lesz annyi… dehogynem… sőt… Mivel Mucu is volt nagyon pici korában beteg, most félek, hogy nehogy ismét bekövetkezzen ez Kírussal. Tudom, hogy nem minden csupán rajtam múlik, mégis… Igyekszem a maximumot nyújtani, hogy ne legyen semmi baj, és próbálok örülni, bár még teljesen fesztelenül nem megy.

Majdnem otthon

Az előzetes tervek szerint a mai szent napon kellett volna a lányoknak hazatérni, azonban az élet, illetve a professzor közbeszólt.

Történt ugyanis, hogy Kíra tüsszentett 2-3 alkalommal, amire a reakció az lett, hogy lekerült a gyerekosztályra, mint azt már korábban is írtam. Természetesen az olyan alapkérdéseket, mint például: hány alkalomból áll az antibiotikum kúra, egyetlen illetékes elvtárs sem akarta megosztani a tudatlan néppel, azaz velünk, akik éppen csak a gyerek szülei vagyunk – bár ez részletkérdés.

Mint azt ugyancsak korábban írtam, a nővérkék megsúgták, hogy 5 alkalmas a kúra, ennek utolsó adagját ma reggel kapta meg Kírus. Ebből természetesen a laikus elme logikusnak érzi, a következtetést, hogy a beadást követő 4. óra után (azaz déltájban) a csimota hazavihető. Hiszen milyen csoda történhetne, miután a gyermek jól van, jó kedélyű, ráadásul az injekció tartalma sem változott, és 5 napon keresztül minden rendben volt. Ám ez nem így van! Valami hasonló probléma ez, mint a Rubikon: mindenki ismeri a problémát, de a megoldást senki.

Az egyébként külön mókás a dologban, hogy a hazaengedés várható időpontjának megtudakolása az alábbi metódust követve valósult meg (ha nagyon elvetemült lennék, még egy folyamatábrát is iderajzolnék – de nem vagyok az):

1. 1) Szülők megegyeznek abban, hogy összeszedik minden bátorságukat és megpróbálják megtudni a hétpecsétes titkot: gyermekük mikor mehet haza, aki mellékesen makkegészségesnek látszik, ezen kívül jókat szopcsizik és eszik.
2. 2) Anyuka begrosszál a gyermekosztályra, kikerülve a különböző kocsikat és hasonló közlekedési akadályokat, miközben apuka a folyosó kevésbé látható részén várakozik, elkerülve a néhány nappal ezelőtti hatalmas incidenst, amikor is a nővérke kedvesen egy másik apukát imígyen “kért fel” a távozásra: “Mit keres az apja [a csecsemőnek] a folyosón?!!!”
3. 3) Anyuka a legszebb mosolyát elővéve megkérdezi az ügyeletes nővérkéket, hogy mi a helyzet? A helyzet az, hogy senki nincsen feljogosítva arra, hogy bármit is mondjon. De most szerencsénk van, mert a professzor úr bent van az irodájában, ami az épület másik részén van.
4. 4) A 2) pont ismétlődik azzal a különbséggel, hogy Anyuka és Apuka kéz a kézben halad az áhított célpont felé.
5. 5) Diszkrét hallgatózás, majd kopogás a kipárnázott ajtó azon részén, ahol talán nincs kipárnázva. Mindez ismétlődik 3-4 alkalommal, mire abban a gráciában részesülünk mi földi halandók, hogy a professzor úr hangját hallhatjuk: “Kis türelmet.”
6. 6) Szinte hihetetlen, de az elhatározás óta, hogy valamit megtudjunk, most vagyunk ehhez a legközelebb, hiszen bejutottunk az irodába. Ez egyébként nem is olyan rossz teljesítmény, mivel csak 22 perc telt el.
7. 7) Apuka lelkesen vázolja a helyzetet, és hogy már mennénk haza. Professzor úr megérti a helyzetet, de nem lehet, csak kedden délelőtt.
8. 8) Vigyorgunk illedelmesen, mint a vadalma. Valahogy úgy, mint Karinthy Tanár úr kéremjében a bukott diák, miután közlik vele, hogy készüljön a pótvizsgára.

Összegezve tehát: 25 perc, valami biztosan tudható infó, és: mindenki marad nyugton a helyén és türelmesen várakozik kedd délig. Tök jó.

Egyébként a dolognak további érdekes zamatot ad az a felismerés, hogy az egyes osztályok mintha fújnának egymásra. Ennek ékes példája, hogy miután a fenti 8 pontos eseménysorról értesültek a szülészeti osztályon dolgozók, mindenki csak csóválta a fejét – és elharapta a véleményét. Ugyanakkor a gyermekosztály például nem veszi jó néven, ha a szülészeti osztályról megy le a doktornő/nővérke a fülbevalót betenni. Kardinális problémák ezek.

Azért, hogy valami jóról is beszámoljak, a kicsi szépen lassan, de gyarapszik és hajlandó továbbra is szopni, és úgy tűnik, hogy tejecske is van. További érdekes adalék, hogy a kisasszony – valószínűleg a felfedező vágytól hajtva – szépen fel tudja emelni a fejét és bőszen forgatja oldalra is, ami elvileg csak 5-6 hét múlva lenne esedékes. Mit is mondhatnék erre? Az én lányom! És ha valaki ebben némi elfogultságot érez… nos, az nem a véletlen műve.

Mára ennyi, holnap remélhetőleg már itthon tudok a lányokról képeket csinálni és feltölteni.

Hát igen. Ez a magyar egészségügy… Nem baj, Pocika, legalább vért adni is voltál, igaz? Megmenthettél három életet, és legalább telt egy kicsit az idő. Nekem kiszedték a varrataimat, ami azért volt izgis helyzet, mert az a bizonyos boríték nem volt nálam. Nagyvizitkor mondta az orvosom, hogy vizit után kikapja a varratokat és megnéz, villámtelefon Apának, hogy s.o.s. borítékot hozza be, éppen befutott a varratszedés előtt, úgyhogy minden megoldódott. A varratok egy szempillantás alatt kinn voltak, tulajdonképpen mikorra sóhajtanom kellett volna, már túl voltam az egészen. Még egy belső vizsgálat a méhecske nagyságáról és a lochiával kapcsolatban, hála-köszönet-boríték-puszi, otthoni teendők, esetleges szövődmények ecsetelése, majd a 6 hetes kontrollon találkozunk Komlóson. Azt hiszem, elégedett lehetek, mert minden oké, seb szépen gyógyul, belül is rendben vagyok, és futok, mint zerge. Nem rossz egy hét után. Csak már otthon lehetnénk!

A helyzet nem reménytelen

Legutóbbi bejelentkezésünk óta nagy csoda nem történt. Minden zajlik a maga megszokott menetében.

Ami azonban mindenképpen említésre érdemes, hogy Gabi ha nem is elképesztő mennyiségeket (10-20 gramm), de folyamatosan tud szoptatni. Ez azért érdekes, mert Jázmin nem volt hajlandó már a kórházban sem igazán szopni. A szoptatást nagy mértékben segíti (és ez itt a reklám helye) az AVENT bimbóvédő, szóval aki hasonló cípőben jár, annak bátran tudjuk ajánlani.

Kírácska jól van, nem tüsszög, nem folyik az orra, a súlya továbbra is 4400-4450 gramm között van, szóval tartja a súlyát, talán minimálisat gyarapszik is.

Természetesen – magyar egészségügyről lévén szó – még senki nem tud semmi biztosat a hazatérés időpontjáról, de nagyon valószínűnek látszik a hétfő dél körüli időpont (szoptatás után). Ez jelenleg már csak Kírán múlik (és a professzoron, akit elérni talán nehezebb feladat, mint Attila sírját fellelni), hiszen Gabi sebe nagyon szépen gyógyul, viszonylag jól tud már mozogni. De, a “nevük elhallgatását kérő” nővérkékkel beszélt Gabi és ők is a hétfői nappal kecsegtetnek bennünket.

Nem lenne teljes ez a post, ha nem írnék arról is, hogy Jázmin a boldog és egyben büszke nővér szerepében tetszelegve, ugyancsak nagyon várja “anyát és Kírácskát – kis testvéremet” haza. A közös életérzés jegyében ezért édesanyjának ma őt is le kellett fényképezni a telefonjával, mivel Kíráról több kép is készült. Ugyanis a gyermekosztály egyik következménye, hogy fényképezőgépet nem tudunk bevinni. Viszont a hazatérést követően a mobiltelefonos képeket is igyekszünk minél hamarabb feltenni a blogba.

Egyenlőre ennyi. Üdv: kzs

Nem nagyon mertem reménykedni a hétfőben, mivel szombat-vasárnap csak ügyeletes orvos van, prof nincs. Szombaton Mónika szobatársam babája is lekerült, mert méhen belül elkapott egy fertőzést, amire a 37-38. héten szűrnek és írnak fel antibiotikumot (ez majd később nálunk is fontos momentum lesz). Kiderült, hogy a szülők tudta nélkül (!) már fenn is injekciózták, de további (infúziós) antibiotikumok miatt le kellett vinni. Ja, és merték ezt megemlíteni, hogy nem kellett volna velük is közölni az injekciózás tényét – mire lett nagy ribillió. No comment. De itt nem tudhatod, mi történik, míg nincs veled a Babócád – persze, a szükséges vizsgálatokat végezzék el, tegyék meg a szükséges intézkedéseket, de tájékoztassanak mindenről, ehhez talán jogod van szülőként, nem?? Orosházán az a trend, hogy NEM. És ez lett az Év kórháza Békés megyében, országosan meg a tizedik????? Ugyan már! Tisztelet a kivételnek persze, az aranyos nővérkéknek fenn a szülészeten (Szilvi, Kriszti főleg), meg lenn a gyermekosztályon a névkártya nélküli kedves őszhajú nővérkének, meg persze az orvosomnak, és a legtöbb kollégájának.

Technikai közlemény

Mint az alábbi postban írtam, Kíra jelenleg a gyermekgyógyászaton került elszállásolásra az első emeleten. Mindez azt is eredményezi, hogy az édesanyján kívül más látogató nem mehet hozzá be. Ezt az esetleges kórházi látogatásoknál kérnénk figyelembe venni, azaz mindenkit szeretettel látunk, de senki nem fogja tudni Kírát a kórházban meglátogatni, “csak” Gabit.

Másik technikai közleményünk, hogy a blogot a 2-3 naponta, de maximum 5 naponként tervezzük frissíteni, kivéve persze, ha ennél hamarabb történik valami érdekes, vagy legalábbis számunkra jelentősnek tűnő dolog.

Egyébként itt ragadnám meg az alkalmat, hogy mindenkinek megköszönjem azt, hogy ilyen nagy érdeklődéssel viseltetnek sokan e csöppség élete kezdete irányában. Csak, hogy lássátok, mennyire sokan is vagytok valójában, ideteszem a látogatottsági statisztikát:

Köszönjük még egyszer és továbbra is látogassátok a blogot, ha időtök, lehetőségeitek engedik.

Kezdeti nehézségek

Természetesen Kírával sem teljesen zökkenőmentes minden, ahogyan a nővérével sem volt az :))

Szerdán reggel, azaz a születés után két nappal, miután folyt picit az orrocskája, lekerült a gyermekgyógyászatra. Biztos, ami biztos, antibiotikumos kúrát írtak elő a kisasszonynak, de remélhetőleg ez éppen akkorra be fog fejeződni, amikor Gabinak varratszedés van (hétfőn).

További érdekesség, hogy az újszülött osztályon azt mondták, hogy Kírácska nem akar enni stb., ehhez képest két szinttel lejjebb egy egészen más világ fogadhatja az odalátogatót, mert mióta lent van, azóta nem gond az evés, sőt! Most már szedett fel néhány grammot is, úgyhogy most 4570 grammnál tartunk.

Még egy adalék, hogy a nővérétől eltérően nagyon úgy fest, hogy próbálkozik a szopcsizással, úgyhogy minden esély megvan jelenleg arra, hogy nem tápszeren, hanem anyatejen fog tudni nevelkedni.

Az összehasonlítás kedvéért az alábbiakban három képet beszúrok, találos kérdés, hogy kit ábrázolnak a képek?

 

Azok tippeltek jól, akik észrevették a turpisságot: a középső képen nem Kíra van, hanem Jázmin – bár ebben az időbélyeg is segíthetett. Döbbenetes a hasonlóság a két leány között. Azért, hogy az összehasonlítás korrekt lehessen, a képek időben gyakorlatilag azonosak, azaz mind a két kislányom 1 napos a képeken. Ja, mielőtt valaki megijedne, Kíra arcocskája már egyre kevésbé piros, csak itt még a kis körmeivel kaparászgatta az arcát, illetve lehet, hogy az újszülött osztályon használt mosószer is kicsapta a bőrét.

A történeti hűség kedvéért még ide kívánkozik, hogy Kíra jelenleg etetésenként 30-50 gramm körül fogyaszt.

Egyelőre ennyi, amint van friss fejlemény, írok.

Kedden hajnali ötkor már talpra kellett állnom. Hát mit mondjak… ezt csak az tudja igazán átérezni, akin végeztek császármetszést… Úgy kell elképzelni, hogy napokig az is fájdalmas, ha az oldaladra kell feküdni. A hátadon meg már alig tudsz, a hiperkényelmes kórházi ágy már minden tagodat nyomja. A felkelés pedig kezdetben úgy valósul meg, hogy oldaltfekvő helyzetből felkönyököl az ember, szépen leereszti a lábait a föld felé, miközben próbálja emelni a felsőtestét (esetleg némi fogösszeszorítás és szisszenések közepette). Köszönöm Szilvi nővérkének a segítséget, aki biztatott és megdicsért, hogy nagyon jól bírom. Le is tusoltunk, ami mennyei érzés volt. Közben persze lógnak belőled a kanócok (időlegesen a lekötött katéter és a “diszkótáska”, azaz a varratból kivezetett vákuum-szívós tartó izé), ami izgisebbé teszi a dolgot.

Ja, persze első nap nem ehetsz semmit. De nem is voltam éhes, a fájdalom, az átélt élmények miatt. Csak teát szabad inni, illetve kell is, mert a spinál mellékhatása lehet, ha nem iszol eleget, fájni fog a fejed. Emiatt szintén kerülendő a fej emelgetése is az első napon, úgyhogy egy elefánt alakú csőrös pohárból lehet iszogatni a teát, amit a már járóképes szobatársak töltögetnek tele a még ágyhoz kötött társuk számára. Második napon reggelire teát szabad még csak inni, majd jön a lukulluszi ebéd: üres húsleves és két csomag ropi, amit be kell osztani: egy ebédre, egy vacsira.

És eljött az a bizonyos harmadik nap, szerda, amiről Zsolti is írt.

Elég nehezen viseltem, miután 2 naposan lekerült Kíra a gyermekosztályra. Alig tudtam abbahagyni a pityergést. Egyébként ez eléggé jellemző Orosházán, hogy minden apró problémával leviszik a csecsemőket, a mellettem megforduló szobatársaim közül háromnak is lenn volt a babája. Ez azzal járt, hogy 3 óránként lejártam szoptatni, illetve a pótlást odaadni az Apróságnak, reggel 8-tól este 8-ig bezárólag. Ez a friss császáros sebbel nem volt egy leányálom, alig tudtam pihenni, dehát ez vár rám majd otthon is, gondoltam.

Szerdán a babalevitel előtt szabadultam meg a  katétertől, úgyhogy kissé már szabadabban mozogtam, illetve János megígérte, hogy a maradék másik kettő csövemet is kiveszi (mert közben felfedeztem, hogy a hüvelyemben is van egy, nemcsak a varratnál). Jázminos emlékeim szerint a varratos cső eltávolítása a legkellemetlenebb, de János nagyon óvatosan vette ki, szinte egyáltalán nem fájt. Inkább lelkileg volt nagyon megterhelő ez a szűk egy hét, amíg lenn volt Kírus, annyira aggódtam érte, hogy az elmondhatatlan. Aztán kiderült valóban, hogy az orra nem is folyik, csak néha átmossák sóoldattal, de szívni nem is kell, és a fenn beharangozott sárgaság sem vészes annyira, mint mondták, még fény alá se kellett tenni. A súlyvesztésről pedig annyit, hogy Kíra akár 470 grammot is veszíthetett volna, hiszen általános, hogy 10%-os súlyvesztést szenvednek a babák születésük után, de ennek nyomába sem értünk (olyan 300 gramm volt a maximum, amennyire lecsökkent).

Örömömre – igaz, elég pici tejcsim volt csak – bimbóvédővel sikerült szoptatnom is több-kevesebb sikerrel. Mindenesetre ez máris jobb helyzet, mint Mucunál volt, adhattam az “immunkát” az anyatejcsin keresztül, még ha minimális mennyiségben is. Ezek után mindig odaadtam a pótlást, és összességében az 50 grammot mindig benyelte a Babóca. Ezalatt beszélhettem hozzá, összecsiszolódhattunk, tulajdonképpen összeszokhattunk a szopi terén is, azaz ő is és én is megtanulhattuk, hogyan is kell. Ami nagyon rossz volt, az a stressz, hogy folyton mérték, mintegy lóversenyszerűen felfogva a szopi mennyiségét, és persze én mindig le voltam maradva a többi anyukához képest :(. Ezért igazán nem is indult be sajnos a tejcsim, pedig vedeltem a Milusant (szopis teát), mert ezen kívül még volt aggódnivaló özön – mikor mehetünk haza, hogy aludt a bébi, nem rosszabbodott-e az állapota stb.

… És megszülettem

Nos, a mai nap nagyon mozgalmasan alakult. Katona Kíra Nadin végre-valahára megérkezett közénk. A teljesség kedvéért (de annak igénye nélkül) igyekszem kronologikusan összefoglalni a ma történteket.

És én is.

7.00
Érkezés

Gabival úgy egyeztünk meg, hogy 7 órára a kórházban leszek. Ez így is történt. A portán senki nem érdeklődött, hogy mit akarok, szóval gond nélkül bejutottam. Majd piknik életérzéstől vezéreltetve helyet is foglaltam a folyosón. Mivel az előzetes információk alapján csakis kint várakozhattam (volna), ezért igen cselesen arrébb húztam a széksort, hogy a szélén ülve éppen ráláthassak a szülőszoba bejáratára.

Gabi nagyon örült, hogy már ott voltam, túl volt már a kötelező beöntési procedúrán és a a reggeli viziten is.

Ekkor azonban a nővérke megkérdezte, nem akarnék-e mégis bemenni. Dehogynem! Na, akkor hajrá, fáradjak utána tegyem le a cuccaimat és vegyek fel egy hálóinget (jobb híján), majd ezt követően bemehetek a szülőszobába, ahol a szülésig ott lehetek Gabival.

Valóban nagyon örültem annak, hogy kicsi Férjem bejöhetett velem a szülőszobába. Kissé meg is lepődtem, de így sokkal nyugodtabban teltek azok az igen-igen izgalmas percek.

7.17
Várakozás a szülőszobában

Miután felvettem a hálóinget (érdekes látvány lehettem a kék farmerral és a bordó csíkos ingemmel), leültem Gabi balján.

Olyan jó volt, hogy ott volt velem!

7.20 – 8.30
Várakozás a műtőre

Azt kell mondanom, hogy meglehetősen gyorsan eltelt ez az időszak. Közben Gabriella kapott 3 infúziót, illetve savcsökkentőt. A várakozás ideje alatt vicces ügyekről beszélgettünk, hallgattuk a kicsi szívhangját (150-160 között volt), illetve Gabi átélhette a szülésre való várakozás örömeit: 7-8 percenként fájások. Nem tudom milyen érzés lehetett, de az arckifejezéséből ítélve nem annyira jó. Ezek a fájások egyébként még nem is annyira voltak erősnek mondhatóak, hiszen a 100-as skálán “csak” 24-26-os erősségűek voltak.

Közben fokozódott az izgalom, jöttek a hírek a vizit alakulásáról, hiszen csak vizit után kezdődhetett bármi, is illetve kezdtek szállingózni emberkék: gyermekorvos, aneszteziológus, stb.

Egy szép szál legény beperdült és átemelte Gabit egy gurítható ágyra majd betolták a műtőbe.

Azt kifelejtette Zsolti, hogy természetesen az infúziókon kívül a katétert is bekötötte a szülésznő. Kicsit kellemetlen volt, de hamar hozzászoktam 3 nap alatt, amíg benn volt. A vénám persze most is gyengélkedett, de bíztam benne, hogy másnapig csak kibírja a bekötött branül. A szép szál legénytől kicsit tartottam, hogy bírja el a majdnem mázsás hátsómat, de megnyugtatott, hogy a padlónál lejjebb nem ejt úgysem :). Nagyon poénos, amikor én ideges vagyok, mint állat.

8.30 – 9.13
Várakozás a szülésre

Miután Gabi eltűnt az ajtó mögött, én szemügyre vettem a szülőszoba azon részét, ahol az újszöletteket lemérik, feljegyzik adataikat. Íme (most még üresen, de az infra lámpa már működik):

Érdekes volt a várakozás a fényképezőgéppel a kezemben, mivel gyakorlatilag semmit nem lehetett hallani.

Odabenn a műtőben a szép szál legény ismét megküzdött velem, ahogy átemelt, le kellett ülnöm a műtőasztalra, hogy beadják a spinált. Ez másodjára sikerült is, szerintem a doktornéni is izgult, rólam nem is beszélve, bár tudtam, mire számíthatok (lévén az előző szülésnél is ez volt). Aztán láttam, hogy az orvosom, Dr. Kancsó János besétál, tetőtől talpig beöltözve zöldbe, jobbomon Jázminka óvodástársának anyukája mint műtőasszisztens, végig mosolyogva biztatott, miközben a véres fém cuccokat adogatta-szedegette. Fejemnél a kedves spinális doktornéni, többször is kérdezte, jól vagyok-e, illetve tudósított, hogy mikor mi történik, miközben sokszor megsimogatta a fejemet. Nem igazán éreztem semmit, csak akkor, amikor szétnyitották a hegeket és megpróbálták kiemelni az óriásbébit. Szegény Jánosom teljesen leizzadt, mire sikerült. Azzal viccelődtek, hogy van, vagy öt kiló. Gondoltam, na persze. Aztán kiderült, hogy tényleg majdnem annyi… Ha nem feküdtem volna, tuti dobok egy hátast. Sejtettük, hogy nem lesz apró, de hogy ekkora??? Szépen megnőtt odabenn…

9.13
Kíra megszületik

Ekkor mondta a szülőszobában levő nővérke, akinek ismeretlenül is szeretném megköszönni a kedvességét, hogy megvan a pici. Némileg pánikba estem, mert még mindig nem hallottam semmit, de alig pár másodperc múlva felhangzott az a semmihez nem fogható csodálatosan erős ordítás, ahogy csak az újszülöttek sírnak.

Egészséges? Mindene megvan? Mindenből pont annyi, amennyi kell? Igen, hála az Úrnak, rendben van minden vele! Egy kicsit legalább csökken az aggódás, ami bennem volt.

9.25
Kihozzák Kírát

Végre elérkezett a perc, hogy meglássam a kicsit. Nagyon szép kislány lett. Miközben mérték, fényképezhettem:

Teljes album megtekintése

A kisasszony a következő méretekkel született:

Súly: 4700 gramm

Hossz: 52 cm

Fej kerület: 37 cm

Mint kortörténeti dokumentumot, beszúrtam azt a lapot, amire a szülőszobában felírták Kíra adatait:

Ezek után Kírát még egyszer bevitték az anyukájához a műtőbe, majd elvitték az újszülött osztályra.

A kiemelés után elvitték, de aztán visszahozták megmutatni. Mintha Jázminkát láttam volna, nem is tűnt túlságosan nagyobbnak. Borzasztó hatalmas boldogság öntött el. Valószínűleg az én erős, súlyos csontozatomat örökölhette, persze, azért akad rajta husika, párnácska is, de egyáltalán nem csúnya kövér baba. Olyan puszilgatnivalóan puhácska.

9.20 – 10.27
Gabi még a műtőben

Mivel császármetszéssel történt a szülés, ezért még a sebet össze kellett varni és elvégezni az ilyenkor szokásos teendőket.

Gabihoz 3/4 11 magasságában mehettem be. Úgy tudtam eljönni, hogy egy nyugodt, kiegyensúlyozott anyukát és babát hagytam a kórházban, mert hogy Kíra közben elaludt – a sok megpróbáltatás kivette az erejét.

A műtét után a még érzéketlen alsótestemmel ágyba fektettek. Kaptam a rengeteg oxitocin infúziót és még injekciót is, hogy óriási méretűre kitágult méhem összehúzódhasson. Délután kezdett kimenni a spinál hatása, ezzel együtt eljött az, amire már fel voltam készülve: a leányálomnak legjobb jóindulattal sem nevezhető, iszonyatos fájdalom, görcsökkel fűszerezve. De tartottam magam, és büszkén jelenthetem ki: nem kellett egyszer sem fájdalomcsillapítóért könyörögnöm a kórházi benntartózkodásom alatt, míg a többiek gyakran többet is kértek naponta. Ugyanúgy Krisztivel kerültem össze, mint előtte, ő szombaton szült szintén csaszival (Orosházán ugyanis egy külön szobába kerülnek a császárosok). Jól elvoltunk az együtt töltött szűk 2 hét alatt. Köszönöm neki is és a családomnak, barátaimnak is a kitartást, a lélekbelémöntést, a pátyolgatást! Köszönöm a rengeteg sms-t, e-mailt, levelet, amit küldtetek! Nagyon sokat jelentettek nekem!

Történelem – avagy az elmúlt 9 hónap dióhéjban

Röviden, címszavakban arról, hogyan fejlődött az új kis élet a pocakban:

2008. 05. 14. - kb. 7 hét
Egy-két nappal ezelőtt a kimaradt menses miatt csináltam egy tesztet. Kb. 10 másodperc alatt jelent meg a 2 csík. Paff. A váratlan helyzettel idő volt, mire megbarátkoztam, elég sokat tépelődtem. Mi lesz velünk? Mi lesz az osztályommal? Nem szeretnék újra itthon lenni, nem szeretnék mindent előlről kezdeni, amikor Jázmin végre szinte teljesen önálló…

Az a bizonyos teszt…

Az ultrahangvizsgálat megerősíti, hogy bár nem terveztünk második gyermeket, mégis sikerült teherbe esni. Látható a petezsák.
Védekeztünk is hüvelykúppal, bár voltak időszakok, amikor a naptár módszerrel kombinálva nem. Ezek szerint nem jött össze.
Problémát okozott, hogy koraterhességben gyógyszerszedés merült fel (Curam, Loratadin, Vibrocil, Coldrex) egy szemre-fülre-torokra kiterjedő komplex gyulladás miatt, ezért Szegedre kellett menni genetikai tanácsadásra. Itt aztán megnyugtattak, hogy minimális a kockázat növekedése ezek miatt a gyógyszerek miatt (4-6%-os).

A baba 6 mm-es és jellegzetes C alakot vesz fel. Megkezdődik a karok kezdeményeinek, a felső végtag bimbók kialakulása. 3 kopoltyúíve van, és elkezdődik a köldökzsinór kialakulása is. Ezzel egy időben elkezd fejlődni a testnyél és a hasnyél is. Ekkortájt már regisztrálhatók az első magzatmozgások is, bár ebből a mama még mit sem érez. A hét végére megjelennek az alsóvégtag bimbók, melyekből majd a láb fog kialakulni, és a kézlemezek, valamint az alsó végtag evezőszerű bimbói. Záródik a hátsó neuroporus is, a velőcső hátsó traktusa. A pete már hármas tagolódású: chorion (lepényi rész), amnion (burok rész) és embrionális rész. Mire eltelik ez a hét nap, a baba már 10 mm-es nagyságú.

2008. 06. 23. – 12 hét
Véreredmények rendben, nem vagyok vérszegény. Minden negatív és oké.

A babának már van állcsontja, állkapcsa és szájpadlása. Differenciálódik a rekesz és a tüdő. Elkezdődik a külső nemi szervek fejlődése. A magzat hossza már 6,5 cm, súlya 18 gramm körüli. Szíve percenként 140-160 alkalommal dobban. Már gyakorolja a későbbi légzőmozgásokat, mellkasa emelkedik és süllyed. Ekkorra már minden belső szerve kialakult, a legtöbb már működni is kezdett. Ilyenkor már kevésbé károsíthatják a különféle gyógyszerek, vegyi anyagok vagy betegségek. Elkezdenek nőni a körmei, felismerhető a fülcimpája. Szemhéja kifejlődött, és rácsukódik a szemre. Ha lenyeli az őt körülvevő magzatvizet, amely minden 24 órában teljesen kicserélődik, az vizeletként távozik a szervezetéből. Még mindig nem érezhető, de sokat mozog: forgolódik, nyújtózkodik, hajlítgatja az ujjait. A hangszalagjai kifejlődtek, és a baba néha (csendben) sír. Az agya kifejlődött, már érezhet fájdalmat a baba.

2008. 07. 02. - 13 hét + 1 nap
Kombinált Down-szindróma szűrővizsgálati lelet alapján a korfüggő kockázat 1:628; Down-kockázat: 1:1811, tehát a szűrési eredmény negatív.
CRL 71 mm; NT 2,3 mm; BPD 26 mm; TH 23 mm. A genetikai UH rendben.

Hossza kb. 8 centiméter, súlya mintegy 28 gramm. Formára már teljesen emberi. A rekeszizom és tüdő tovább fejlődik.

2008. 07. 25. – 16 hét + 3 nap
AFP: 1,09 – azaz rendben. 21-triszómia szűrés – negatív. Velőcsőzáródási rendellenesség szűrés – negatív. 18-triszómia szűrés – negatív.

A magzat súlya már 135 gramm, hossza pedig körülbelül 16 centiméter, és egyre gyorsabban növekszik. A másodszor vagy többedjére várandós anyukák valószínűleg már érzik csemetéjük ficánkolását. Kialakulnak a baba izületei, csontjai is fejlődni kezdenek. Már tudja szopni az ujját. A nemi szervek már elég fejlettek ahhoz, hogy neme egyértelmű legyen, de az ultrahangos vizsgálattal még nem állapítható meg teljes pontossággal. A baba szempillája is kinő, arcát és testét pedig finom szőr, a lanugó borítja. Bőre még olyan vékony, hogy átlátszanak rajta a véredények.

2008. 08. 08. – 18 hét
Huhn doktor megcsinálta a genetikai UH-t. Reménykedtem, hogy megmutatja magát a kis hamis Apróka, de nem tette... úgy tűnik, szégyenlős...
BPD 44 mm; TH 40 mm. Minden szerve rendben van, normális magzatvíz, csontok ábrázolódnak.

Most már 20 centiméteres a pici. Lassan kezd nőni a zsírréteg a bőre alatt, bár még mindig nagyon soványka. Bőrén még mindig áttűnnek a vérerek.

Egerben a kis család – már látható pocakkal

2008. 08. 29. – 21 hét + 3 nap
4 dimenziós ultrahang, Békéscsaba, Dr. Róna István, Ginorona UH Labor. Csodás élmény, nagyon alapos, türelmes orvos.
Négyüregű szív. BPD 51 mm; HC 182 mm; AC 161 mm; Femur 35 mm. Hasfal zárt, arc ép, vesék ép. Lepény mellső fal. Magzati nem feminin. Magzati fejlődési rendellenességet nem észlelt.
Tehát kislány, és egészséges! Kírának fogják hívni.

Teljes album megtekintése

Megvan Kíra második neve is: Nadin. Francia eredetű és jelentése: reménység. Némi pengeváltásokat követően dőlt el, a neten találtam egy névválasztó excel programot, ami segített.

Elkezdődött az iskola. Az osztályom eléggé elszontyolodott, amikor közöltem a hírt. Nem sok híja volt, hogy sírni kezdjek. Szerintem eljön az a pillanat is, majd november végén... Addig is nagyon sokat dolgozom, még november elejéig Csorvásra is járok, ott is nagyon félnek, hogy hogy fognak levizsgázni, ha én nem tudom majd őket... szóval, okoztam némi zűrzavart mindenütt.

A jelenlegi átlagos méretek: 27,5 cm és 450 g. Külső nemi szervei most már elég fejlettek ahhoz, hogy ultrahanggal meg lehessen lesni, ki is lakik odabent, persze, csak ha a baba nem takarja el és hajlandó megmutatni magát!

2008. 09. 18. – 24 hét
Cukorterhelés, előtte 5,1, utána 4,3; szóval szuper! A többi eredményem is okés az orvos szerint.

A hatalmas pocakomhoz (+40 cm!) képest fürgén (még egy kilót se híztam pedig) próbálok szaladgálni, mondják is a csorvási tanítványaim, hogy hihetetlen, hogy bírom. Minden nap végére kimerülök, keményedek is rendesen, úgyhogy mint egy liszteszsák, dőlök be az ágyba már este 8 felé.

Ha a baba most születne, már koraszülöttnek számítana, de csak igen csekély esélye van az életben maradásra, még orvosi segítséggel is. Tüdeje ugyanis még nem tudná önállóan ellátni feladatát. Idegsejtjei ugrásszerű fejlődésnek indulnak. A baba ekkor már köhögni és csuklani is tud, amit a mama is érzékel. A zsírraktárak még üresek, ezért még igen vékonyka a pici. Izzadtságmirigyei is kezdenek kialakulni. Kar-, és lábizmait rendszeresen trenírozza, mindenki legnagyobb örömére. Nagyon aktív és teljesen nyugodt időszakok váltják egymást. Hossza már 33 cm körül van, súlya már körülbelül 570 gramm.

2008. október 23-i hosszú hétvége – 29 hét
Jól sikerült az egerszalóki kirándulás, bár ismerjük be, nem tudtam felvállalni túl nagy túrákat.

A pici jelenleg körülbelül 38 centiméter és 1,2 kilogramm. Agya tovább növekszik és fejlődik, tagolódik. Meg tudja különböztetni az édes és savanyú ízeket. A hallása tovább fejlődik.

Mucu és a pocak :)

2008. 11. 06. – 31 hét
Labor oké.

Most már 39 centiméter és 1,4 kilogramm nagyságú a kicsi. Bőre kezd kisimulni, eltűnik róla a magzatmáz egy része. Mozdulatai néha fájdalmasak lehetnek a mama számára.

2008. 11. 13. – 32 hét
Magzatfekvés koponyavégű.
BPD 85,7 mm; TH 84,7 mm; FL 59,3 mm.
Szívműködés jó, magzatvíz normális. Placenta érési jeleket nem mutat. Babával minden rendben.

A baba már teljesen kialakult, teste arányossá vált. Bőre alatt elkezdődött lerakódni a zsír, teste egyre gömbölyűbb. Már érzékeli a különbséget a világosság és a sötétség között. Mivel egyre kevesebb helye van a mama pocakjában, általában ilyenkor már tényleg fejjel lefelé helyezkedik el. A kisfiúk heréi a lágyékból leszállnak a herezacskóba. EEG-vizsgálattal kimutathatók az álom és az ébrenlét ciklusai. Már felismerhető egyfajta rendszer az aktív és nyugalmi időszakok között. A nap 90-95%-ában a pici alszik. Méretei szerint már 40,5 centiméter és 1,6 kilogramm.

32 hetesen 

2008. 12. 11. – 36 hét
Magzatfekvés koponyavégű.
BPD 94,9 mm; TH 95 mm; FL 68 mm.
Magzatvíz normális, placenta II. Aorta 2,4; art. 2,2.

A baba már teljesen kitölti a mama méhét, így már nincs helye a teljes testváltoztatásokra. Ehelyett inkább intenzíven rugdos vagy boxol. A körmök elérik az ujjak végét. Már körülbelül fél centis haja van. Az először szülő nőknél a magzat feje általában ilyenkor már befordul a méhnyak felé, és a baba leszáll a medencébe, készen állva a születésre. Ettől enyhül a gyomorégés, a légszomj, és megjön az étvágy is. Többedszer szülő nőknél nem ritka, hogy a baba csak közvetlenül a szülés előtt fordul be a szülőcsatorna irányába. A kicsi már 46 centiméter hosszú lehet, és 2,5 kilogramm.

36 hetesen

2008. 12. 18. – 37 hét
Aktív magzat. Flowmetria, CTG rendben. Van egy Proteus vulgarisom, amire kaptam antibiotikumot. Aorta 2,8; art. 2,6.

Mostantól naponta kb. 28 grammot hízik.

37 hetesen

2008. 12. 23. – 38 hét
Aktív magzat. Flowmetria, CTG rendben.  Aorta 2,6; art. 2,4. Jó áramlási viszonyok.

Tüdeje felkészült a levegő légzésére, gyakorolna is, de mivel nincs levegője, sok magzatvizet nyel, és ettől gyakran csuklik. A magzatvíz a tüdő érlelését segítő anyagokat is tartalmaz.

38 hetesen

2008. 12. 30-31. – 39 hét
Reaktív CTG. Aktív magzat, minden oké odabenn.

A belekben összegyűlik a magzatszurok (meconium), amely szülés után az első pár ürítés alkalmával feketés színű anyagként távozik a pici szervezetéből.

2009. 01. 05. – 40 hét
Be kell feküdnöm a kórházba, előreláthatólag 7-én szülünk!

A magzati szőrzet (lanugó) nagy része eltűnik. A magzatmáz már valószínűleg nem borítja be teljesen a baba testét, inkább csak a hajlatokban található meg. A magzatvízben a máz levált darabkái lemezkék formájában kimutathatóak.

 

 

… Hát igen, a terv az volt, hogy 2009. január 7. napján megszülessen Kíra, de nem így történt. Bár hétfőn (5-én) bevonultunk a kórházba, viszont mivel nem voltak fájások, és ezen kívül is minden rendben volt (kivéve csütörtökön, amikor alig mozgott a kicsi és ezért igen idegesek voltunk), így senki nem érezte lényegesnek a szűlést – rajtunk kívül. Másfelől számos kalkulálás volt, s mivel a legutolsó időpont 2009. január 12. volt, ezért ezt fogadták el. Mivel közben a nyákdugó azért eltűnt – csak, hogy mégis történjen valami – így a konzílium hétfőre, azaz 2008. január 12. napjára írta ki a szülést.

A “történelmi” post végére íme az utolsó kép a két lányról 2 in 1 (és természetesen Jázmin, aki nélkül szinte kész csoda, ha kép készül…):

Ez az első hét a kórházban nagyon gyorsan eltelt, köszönet érte Krisztinek, Mártának (szobatársaimnak), illetve Jánosnak, az orvosomnak. Bár csalódást okozott, hogy a megbeszéltek ellenére a szerda tolódott, pénteken megvizsgált az osztályvezető főorvos is, hogy beilleszkedett-e a bébi feje a szülőcsatornába. Na, ekkor azt hittem, ott szülök meg a vizsgálószéken, nem volt éppen kellemes élmény… utána ment el a nyákdugó is, de fájások sehol, csak néhány lájtos keményedés. Természetesen nap mint nap CTG-ztek, szívhangot néztek a babánál és volt 3 UH is. A lepényem még mindig nem érett be, a méhszáj zárva, a magzatvíz is teljesen normális mennyiségű, azonban a Jázminnál problémákat okozó toxémia és a magzat várhatóan nagy mérete miatt döntött a konzílium a hétfői programozott császár mellett. Utólag belátom, ez teljesen jogos volt, nem tudtam volna megszülni simán.