Végre alkottam picit a nyaralás során készült fotókból! Nincs itthon ugyanis a Nagymucu, a mai napot Ági mammmáéknál, a holnapit pedig Maca Gyivismammmánál tölti Csabán. Majd vasárnap, gyüli előtt gyűjtjük be :)
CSforza I Sea You QP-ja:
Jen Yurko In the swim of things kitjéből raktam össze:
Summer smiles collab (Jacabean részéből) származó papír és Jennifer Fox Design clusterjének találkozása:
Úgy tűnik, ma valamiféle narancsos-zöldes hangulatban voltam :) hmmm... csodás emlékek…
Gabika által a képekből összeállított videó a Krka vízesésről és nemzeti parkról.
Gabika által összeállított videó a képekből – Marinától Spliten át Primostenig.
2010. július 15. – csütörtök
Időben keltünk, megreggeliztünk, összepakoltunk, levitte Zs a szemetet, majd 8.25-kor leadtuk a kulcsot és elbúcsúztunk, majd elindultunk.
Mivel mindenképpen szerettünk volna üdítőt venni a hazaútra, ezért úgy döntöttünk, hogy Trogirban vásárolunk, illetve tankolunk is – persze a GPS megint téves utakra akart vezetni…
Némi komplikációt jelentett, hogy a helyi Konzum előtt gyakorlatilag nem volt szabad parkolóhely. A szükség okán az út szélén állt meg Zsolti, amíg Gabika bement vásárolni. Pici szépséghibája volt ennek a megoldásnak, hogy a megállni tilos tábla után álldogált. Viszont a helyi rendőrségi alkalmazott heves fejcsóválással elintézte ezt a kérdést (hiába, ez azért nem Magyarország!).
Vásárlás, tankolás után negyed 10 körül végre el tudtunk indulni. Az autópályán igen jó ütemben (130-as átlaggal) tudtunk haladni. A határig női kormányzás volt :), Magyarországon Zs vette át, meglátogattuk Gabi húgáékat Székesfehérváron, ahol nagyon finom és bőséges (est)ebédet kaptunk. Ezután Dunaújváros felé vettük az irányt, ahol Apci öccsével találkoztunk, aki a Bosch Élettartam Labort vezeti. Dunaújváros után Kecskemét felé haladtunk, majd újra autópályán jöttünk Szegedig. Végül fél tízre érkeztünk haza, meglehetősen elfáradva.
Mivel manapság nagy divat, ezért mi is összefoglalnánk ezt a szűk hetet, „ami tetszett – ami nem tetszett” rendszerben:
AMI TETSZETT:
- vendégszeretet, klassz szállás lélegzetelállító panorámával
- tisztaság, a víz is csodás mindenütt
- természeti szépségek
- jó utak, kedvező benzinár
- elnéző rendőrök
- kulináris élvezetek, finom sör
AMI NEM TETSZETT:
- viszonylag magas árak (de ezt tudtuk, sőt még haza is hoztunk egy kis pénzt, pedig nem sóherkedtünk ez alatt a hét alatt)
- hézagos nyelvismeret
- pontatlan gps
- szűk utak, sokszor nehézkes parkolás
Mindent összevetve úgy gondoljuk, hogy jól döntöttünk, amikor Marinára esett a választásunk nyaralásunk helyszíneként.
2010. július 14. - szerda
A másnapi hazautazásra tekintettel ezen a napon előre tervezetten helyben maradtunk, és egész nap Marinán fürödtünk, napoztunk. Délelőtt elsétáltunk a faluba, ott is körülnéztünk, megtaláltuk pl. a piacot és egy nagyobb boltot is.
Ez így kicsit szimplán hangozhat, de tényleg nem történt semmi különösebb. Vettünk fánkot a strandon, nagyon finom volt! Kiri természetesen bealudt most is a beachen. Azért mindenki torkát időnként szorongatta egy kicsit a másnapi hazatérés miatti szomorúság.
Este összepakoltunk, amit csak lehetett azért, hogy a következő napon minél hamarabb el tudjunk indulni.
2010. július 13. – kedd
Ezen a napon egy újabb igen szépnek ígérkező tengerpartot: Rogoznicát vettük célba, ami Marinától nagyjából 10 km távolságra helyezkedik el.
Amint megérkeztünk, egy körforgalomhoz jutottunk, ahol először bal oldalra hajtottunk ki, de egyáltalán nem találkoztunk azzal a gyönyörű kilátással, amiről a különböző fórumokon áradoztak egyesek. Csak betonozott, randa beach volt. Ezután felkerestük a helyi turisztikai irodát, de igazából különösebben sok értelmeset nem tudtak mondani, ezért a már említett körforgalomban megkíséreltük a jobb oldali lehajtást is, itt azonban a hajókikötő van, a Marina Frapa, egy icipici strand után, szóval ez sem nyert.
A fenti esetnek két igen fontos tanulsága van. Egyrészt a fórumokra sem lehet száz százalékosan alapozni. Lehet, hogy van egy másik Rogoznica is Horváthonban? A másik fontos megtapasztalásunk az volt, hogy bizony horvát testvéreink egyáltalán nem beszélnek általában idegen nyelvet, ha mégis, azt is csak nagyon töredékesen (ebből a szempontból a mi szállásadónk pozitív kivétel, mert folyékonyan beszél angolul). Persze, ez valahol érthető, hiszen a rendszámok alapján horvátok, szlovákok, lengyelek és hozzájuk hasonló szláv nemzetek képviselői voltak igen nagy számban, elvétve néhány német, olasz és persze magyar.
Meg kell mondanom, kissé felszaladt a vércukorszintünk, de úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk kárba veszni ezt a szép napot, irány a vissza és a Marinától 6 km-re lévő Vinisce lesz az új célpont. Vinisce lényegében a Marina melletti egyik hegy mögött található; egy rendkívül sekély és lassan mélyülő védett öböllel rendelkezik.
Vinisce egyáltalán nem bizonyult rossz döntésnek! Az út közvetlenül a tengerpart mellett halad, úgyhogy itt le is parkoltunk (ingyen) és a kipakolás után be is mentünk a vízbe.
Ebédre a helyi étterem kínálkozott megfelelő választásnak – és nem is csalódtunk. Finom tengeri sült halat, különféle húsokat és nagyon finom salátát kaptunk teljesen korrekt áron. Az ebéd után még egy kis fagylaltozás is belefért.
Vinisce egyetlen szépséghibája, hogy az odavezető út nagyon szerpentines, ráadásul időnként hihetetlenül keskeny, de erről horvát testvéreink néha úgy tűnik, hogy említést sem vesznek. Azért Zsolti ügyes sofőrnek bizonyult most is.
2010. július 12. – hétfő
Vasárnap este még nagyon komolyan kérdéses volt, hogy hétfőn megyünk-e a Krka Nemzeti Parkba, vagy csak kedden, mert rettenetesen el volt Zsolti fáradva. Azonban egy kiadós alvást követően semmi akadálya nem volt, hogy az eredeti tervet tartva hétfőn menjünk ide el.
Az úton nem volt semmi különösebb, Sibeniken keresztül kellett mennünk, közben volt két alagút, amit persze a gyerekek nagyon élveztek. Maris (a GPS) természetesen most sem volt igazából a helyzet magaslatán, ezért inkább a Gabi által kinyomtatott útitervet és a táblákat követtük. Ez utóbbiakra egyébként tényleg nem lehet panasz, mert már 50 kilométerrel (!) a Krka előtt öles nagy tábla jelezte, hogy erre kell haladni.
Miután leparkoltunk az ingyenes parkolóban és a nem annyira ingyenes WC-t (5 kuna/fő) is felkerestük, megvettük a belépőjegyet (95 kuna/felnőtt, babáknak ingyenes), felszálltunk a buszra, ami a gyalogút elejéhez szállított bennünket.
A buszozás nem tartott tovább 10 percnél, ám annál izgalmasabb volt. Egyfelől Kíra még talán soha nem ült buszon, úgyhogy nagyon komolyan nézegetett és roppant módon tetszett neki, hogy a felnőttekhez hasonlóan nem a szülei ölében ül, hanem a széken üldögélhet. Jázmin gyönyörködött a tájban, folyamatosan hallgathattuk, ahogy elragadtatva ismételgeti: „csodálatos”. Továbbá izgalmassá tette az utat, hogy visszafelé is jöttek buszok, autók, de az út láthatóan nem kétirányú forgalomra lett annak idején tervezve, ezért a sofőröknek nagyon erősen „centizgetni” kellett. Végül aztán szerencsésen megérkeztünk.
A leszállást és az ivást követően fel lett Zsolti szerszámozva: kenguruban Kíra, hátán a hátizsák, majd kezében a fürdéshez szükséges dolgokat tartalmazó szatyor. Ezen kívül Jázmin kezét is igyekezett fogni, hogy Nuszi csodálatosabbnál csodálatosabb képeket tudjon készíteni.
Maga a gyalogút nem különösebben megterhelő, lényegében keresztben lerakott deszkákon lépked az ember, illetve néhány helyen, ahol ez még nem készült el, a fák gyökerei között kell előrehaladni, de átlagos terhelés (tehát ha például nem visz az ember egy kisgyermeket) mellett ez egyáltalán nem teljesíthetetlen.
Maga a Park nagyon szép, sok kis apró vízesés van a gyalogút alatt, mellett. Ami még „csodálatos”, hogy a kristálytiszta vízben a halak nyüzsögnek. Jázmin szerint ahol kisebb halak voltak, ott halóvoda van biztosan, ahol pedig táncoltak a halak (árral szemben úsztak), ott pedig valamilyen ünnepségre készülhetnek és a táncot gyakorolják. Bárhogyan is, az biztos, hogy nagyon szép és kellemes volt ez a nagyjából 2,5 km gyalogtúra.
A gyalogút végén a nagy vízesésénél lemálháztunk, és bementünk a többiekhez hasonlóan a kristálytiszta vízbe. Meglepő, de nem volt jéghideg, pedig az ember egy ilyen helyen ezt várná. Ami már inkább meglepő volt, hogy mennyire erős a víz sodrása. Gyakorlatilag Jázmin saját erőből nem tudott volna eljutni a folyó közepén levő pihenőhelyre, ha csak nem segít neki egy horvát fiatalember. Mindez persze nem akadályozta meg, hogy az egyik úszócipőjét elhagyja. Úgy tűnik, hogy minden tengerparti nyaralás során szinte szükségszerű, hogy Jázmin az egyik úszócipőjét “elvigye a csúnya víz” (klasszikus mondás még Porecsről, ahol szintén így esett az eset) :)) Nem baj, előrelátó szülő két úszócipőt csomagol eleve :) úgyhogy nem volt gond.
A fürdést követően kikötöttünk, és a helyi élelmezési lehetőségeket felmérve vettünk hot-dogot és hamburgert, illetve palacsintákat. Az evést követően újra felcuccoltunk (Kíra, hátizsák, szatyor) és folytattuk az utat. Ugyanis nagyon remekül van kialakítva a turista út olyan módon, hogy lényegében egy nagy kört járunk be, aminek a közepén van a fürdés helyszínéül szolgáló vízesés.
Miután megérkeztünk a kiindulási ponthoz, megvártuk a következő buszt és nagy lendülettel visszatértünk a bejárathoz.
Visszafelé úton megálltunk Sibenikben a helyi Konzum hipermarketben, ahol kicsit vásároltunk, majd hazatértünk. Délután még pancsoltunk egy nagyot Marinán, nagyon jó volt megintcsak a víz, a lányok szokásos módon játszottak, Kiri haverkodott egy más nemzetiségű (horvát vagy lengyel) kisfiúval, aki adott neki a mogyorós pukijából. Szuper nap volt!
2010. július 11. – vasárnap
Mivel az előző napon Splitben voltunk, ezért úgy döntöttünk, hogy vasárnap az ellenkező irányba indulunk el: a cél Primosten volt.
Nagyon jó választásnak bizonyult, hogy időben elindultunk reggel, mivel így nem sokkal 9 óra után meg is érkeztünk. Két parkoló közül választhattunk, az egyikben 10, a másikban 5 kuna volt a parkolás 1 órára. Mivel még viszonylag hamar voltunk, ezért volt hely az olcsóbb parkolóban is (délutánra a drágább is teljesen megtelt).
A tengerpart nagyon szép (itt is), aprókavicsos. Jázmin karúszóval, Kíra pedig a már korábban is használt sárga beleülős úszógumijával jött a vízbe. A nap az úszás és a parti pihenés jegyében telt el. Ebédre pizzát ettünk, de meglepő módon szinte üres volt a pizzéria, ami azért főszezonban 1 óra körül igen meglepő. A pizzák 40-50 kunába kerültek, volt köztük szalámis és tenger gyümölcsei feltétű is.
Hadd tegyek ezzel kapcsolatban is egy kis kitérőt! Nemcsak itt, hanem másutt is hasonlóak voltak a tapasztalataink. De nemcsak az éttermeket illetően, hanem az apartmanok kapcsán is. Sok helyen az út szélén álltak emberek „apartman” feliratú táblácskákkal. Ezekből is úgy tűnik, hogy a gazdasági világválság itt a horvát tengerparton is érezteti hatását. Mindenesetre nem bántuk meg, hogy már jó előre lefoglaltuk a szállást, mert nagyon szuper a helyünk!
Primostenhez fűződik egy igen fontos beruházásunk is. Nevezetesen vettünk egy búvárszemüveget a hozzá tartozó pipával (90 HRK), így folyamatosan tudtunk gyönyörködni a víz alatti világban, ami nem csak itt, hanem a további napokon is nagyon jó szolgálatot tett.
Primostenből 5 óra körül indultunk el haza, természetesen nagyon kellemesen elfáradva. Kirike egyébként – mint a képen is látszik – nagyon jót aludt a parton az árnyékban.
2010. július 10. – szombat
Az előző napi fáradalmakat némileg kipihenve elfogyasztottuk a reggelinket (még otthonról maradt kenyér, fasírt, miegymás) és 9 körül elindultunk Splitbe. Abból a megfontolásból kiindulva döntöttünk így, mivel egyrészt mindenkit izgatott, hogy milyen Split, másrészt itt gondoltuk, hogy tudunk vásárolni is. A helyi ABC-ben ugyanis kissé borsosnak hatottak az árak.
Ha már árak, tegyünk egy pici kitérőt! Az összehasonlítás végett íme 2 példa. 0,5 kg kenyér 6-7 kunába, míg egy közepes kategóriájú szénsavas 2 literes üdítő 15 kunába kerül (1 kuna ~ 40-42 forint). Azaz lényegében nem irreálisan magasabbak az itteniek az otthoni áraknál, de kb. másfélszeresek (nyilvánvalóan a tengerpart bizonyos mértékig árfelhajtó hatást generál).
Splitbe nagyjából 1 óra alatt értünk el. Természetesen azt már mondani sem kell, hogy a GPS a változatosság kedvéért újra több helyen azt sem tudta merre járunk, ezért a Gabi által gondosan előre kinyomtatott útitervet használtuk, illetve a táblákat. Autóúton mentünk odafelé, de nagyon forgalmas volt; visszafelé pedig a parti úton, a Kasteleken át, ami nyugisabb és látványnak is szebb.
Viszonylag könnyen találtunk parkolóhelyet – és ami a csoda, hogy nem kellett érte fizetni! Végül is innen bő 20 perces sétával – és némi angol nyelvű kommunikációval, melynek során megtudtuk, melyik irányba induljunk az óváros felé – értük el kirándulásunk célpontját. Egyébként azt több ízben is tapasztaltuk, hogy a horvátok nem mennek teljes mértékben rá arra, hogy parkolási díjat szedjenek. Szóval miután magunkhoz vettük a szükséges dolgokat, elindultunk az óváros felé. Illetve négyünk közül csak hárman indultak, Katona Kíra ugyanis kenguruban utazott (én vittem).
Nagyon jól néz ki az óváros, mivel például sok helyen még a régi utcakövek vannak használatban – erről Katona Jázmin több ízben is megbizonyosodhatott, mivel a csúszós köveken el-elcsúszott. A kikötő és a riviéra nagyon mutatós és rengeteg a turista, a szemlélődő.
Nagyon érdekes kontrasztot jelent, hogy míg a jobb oldalon a régi házak találhatók a régi utcakövekkel, addig a 2 sávos úton mennek az autók, ahogy a lámpa engedi őket. Nem igazán tudom, hogy ez valóban jó megoldás-e, hiszen így az óváros romantikájából egy kevés elveszik – de sajnos nem ez az egyetlen dolog, ami ebből el tud venni.
Miután a meglehetősen jól kitáblázott információkat követve eljutottunk a kikötőig, rövidesen megláttuk a Diocletianus palotájának bejáratát hirdető feliratot, ahova nem kellett belépti díjat fizetni! Megnéztük a bazilikát (fényképen nagyobbnak tűnik) és sétáltunk a palotában – illetve annak romjai között.
Nemrég említettem az óváros romantikájának kérdését. A Diocletianus palotában (lehet, hogy csak számomra), de rendkívül zavaró volt, hogy szinte minden épület földszinti részében üzletek vannak. Megtalálható itt minden a cipőbolttól az ékszerbolton keresztül egészen a különböző giccseket áruló helyig. Nem igazán értem, hogy egy ilyen helyen, amin átszüremkedik a múlt, a történelem, héroszok kora, miért kell így kifacsarni, ennyi leselejtezni – mondjuk ki: megszentségteleníteni?!
A polemizálást követően vettünk fagyit, amivel kapcsolatosan nagy élmény volt, hogy olasz jellegű a fagyi, és ebből adódóan sokkal nagyobb is, mint amihez otthon hozzászoktunk. Jázmin természetesen két gömböt kért, amiből persze egyet sem tudott teljesen megenni… (6 HRK/gömb) A fagyizást követően visszasétáltunk az autóhoz.
Split meghatározónak bizonyult a nyaralás hátralévő részét illetően. Az a benyomásunk alakult ki, hogy habár Romániához képest lényegesen jobban ki vannak építve a látnivalók, ugyanakkor kisgyerekes családoknak még így sem egyszerű a helyzete. Legyen erre elég itt egyetlen példa. Gyakorlatilag az egész nyaralás idejét megnézve mi nem találtunk egyetlen olyan éttermet, pizzériát sem, ahol a gyerekek számára lett volna valamilyen foglalkoztató lehetőség, vagy akár csak etetőszék! Az is nagy tanulságként került megfogalmazásra, hogy bizony a kenguru lényegesen jobb választás volt, mintha babakocsival próbálkoztunk volna, ugyanis ilyen szempontból nincsenek a látnivalók akadálymentesítve. És végül, a parkolási lehetőségek közvetlenül a látnivalók mellett katasztrofálisak. Nagyon sok az autó, és egyszerűen nem lehet leparkolni. Egy felnőttnek nem probléma, ha 500 vagy akár 1000 métert kell sétálnia. Viszont ugyanez a távolság egy kisgyerek szemszögéből óriásinak látszik, és az élményből nagyon sokat el tud venni.
A fentiek miatt úgy döntöttünk, hogy a nyaralás további részében a kulturális látnivalókat nem erőltetjük, ezért Splitből a Trogir melletti Okrug Gornji nevű hely felé vettük az irányt. Így lett a nyaralásunk egyfajta beach-túra!
A közlekedési helyzet kegyetlen volt, mert gyakorlatilag az egyik irányba (amerre mi mentünk) 20-30 km/h sebességgel lehetett „száguldani”, viszont a szembejövő sávban 8-10 kilométeres sor alakult ki, és ők csak nagyon lassan araszoltak. A trogiri hídtól állt a sor felfelé Gornji felé. Ezért úgy döntöttünk, hogy a lehetőségekhez mérten minél tovább igyekszünk a tengerparton lenni, hátha késő délutánra rendeződni fog a helyzet.
Szerencsénk volt, mert viszonylag jó helyen sikerült megállnunk. A parkolás automatás rendszerben zajlott, 5 kunás óránkénti díjjal. Az összes létező aprónkat bedobáltuk, majd úgy döntöttünk, ebédnél úgyis még kapunk aprót és akkor teszünk bele és hosszabbítunk. Ez nem jött össze, mert enyhén vicces módon az összes parkolóautomata bekrepált. Remélem, nem kapunk majd otthon szerelmes levelet, de legjobb szándékunk ellenére sem sikerült szabályosan parkolnunk.
Letáboroztunk és irány a tenger. Ez a part is hasonlóan Horvátország többi tengerpartjához, aprókavicsos, de az úszócipő teljesen praktikus megoldás tud lenni. Van egy széles sekély rész, kb. 8-10 méteren át, majd utána már nincs feltöltve és hirtelen mélyül.
A gyerekek hol a vízben voltak, hol a parton játszottak a homokozó játékaikkal. Délutánra (nem) kicsit hullámosabb lett a tenger, úgyhogy emiatt ez a szakasz kisgyerekekkel nem teljesen ideális. Nyilvánvalóan a nyílt tenger látványa együtt jár ezzel, de így is gyönyörű volt és nagyon jól éreztük magunkat.
Amitől nagyon tartottunk, nevezetesen a közlekedési helyzet, az szerencsére nem bizonyult megalapozottnak, mivel 5 óra utánra lényegében teljesen megszűnt a dugó és így jó ütemben haladhattunk vissza a szállásra, ahol fürdés és vacsora után mindenki nyugovóra térhetett.
Előtte még beugrottunk a trogiri Lidl-be, feltöltendő az üdítő-, ásványvíz- és kenyérkészleteket. Kisebbfajta nyomozást folytattunk a Gornjiban a part mentén elköltött ebédünkhöz (grillezett husik sült krumplival) fogyasztott Lemona nevű üdítő után, amit rejtélyes módon sehol máshol nem találtunk, pedig néztük nagyobb és kisebb marketekben egyaránt. Ez egy nagyon kellemesen savanykás szénsavas üdítő, melynek citrom és lime az alapja és valódi gyümölcslevet és ezzel együtt gyümölcsdarabokat is tartalmaz. Lehűtve nagyon jól esik a forróságban. Mindenhol csak a narancsos ízű „testvérét”, az Orangina nevű üdítőt lehet kapni, az is finom, narancsos-grépfrútos ital.
