2009. november 26., csütörtök

Mindenféle események

Kirikénk és Jázminka is egészséges, hála Istennek, és mi is.

Muckó Apcikájával részt vett az Orosházán vendégszereplő fóka- és papagájshow műsorán. Sajna nem vittek fényképezőgépet magukkal, a neten talált fotókkal kiegészítve talán tudok róla emlékoldalt készíteni.

Továbbra is sokat korrepetálok, és úgy néz ki, újabb érdeklődők is vannak. Legalább nem esek ki nagyon a “szakmából”.

A fogam rendbe tette a doktornéni, de majd’ egy hétig úgy fájt az egész állkapcsom és az ínyem is, ugyanis az ínyemből le kellett égetni-vágni egy darabot – útban volt. Egyúttal a Mucut is bejelentettem egy kontrollra, hogy kukkantson bele a szájacskájába, vannak-e lyukas tejfogacskái. Ez a tegnapi napon meg is történt; és a várakozásoknak megfelelően tökéletes állapotban vannak a fogacskák. Remekül viselkedett és nagyon bátor volt a csajszi. Büszkék vagyunk Rád, Kicsim!

Kirikénkkel még nem jutottunk el mércére, ezért a védőnéni látogatott el hozzánk. El volt ragadtatva, hogy Kircsi milyen barátkozó, hogy milyen ügyesen lépeget, beszélget, bár tapsikálási tudományát nem volt hajlandó bemutatni.

Igyekszem a FlyLadyt betartani, bár most pár napot összevontam, mert 3 napot is benn voltam egész nap Orosházán és nem tudtam itthon úgy haladni, ahogy szerettem volna. E hét elején meg a vasalóm is bedöglött, emiatt – mivel még garos és a szervizben van – a vasalnivaló lassan hegyekben áll.

Dekoráltam már a lakást is picit, készülvén az adventre. Itt vannak pl. a horgolt angyalkák.

DSCF3303

A horgolt mikulásvirág még készülget, mert nem akar olyanná formálódni, amilyenné szeretném. Feltettem az ablakmatricákat és a kopogtatókat, ma pedig girlandot teszek az ajtó fölé és megtervezem az adventi koszorút, hogy szombaton megköthessem azt is. Felszerelem a fényeket, bár a külsőt Apcinak kellene, de mivel bonyolult odakinn az áramellátás, az előszobában fogom feltenni az ablakok fölé, ha sikerül. Az ajándékok listázása, az ötletgyűjtés nagyban folyik (nekem már van egy kívánságlistám :)), a gyerekeknek szánt és Mucu által kért játékok megrendelését is elkezdtem (van, amit Hugi hoz Fehérvárról). Pocinak is lesz, amit a netről rendelek.

Meghívtam az osztályom is egy kis téli szünet előtti forraltborozós-kakaózós-sütizős beszélgetésre, és úgy néz ki, szeretnének testületileg jönni. Az időpontot még egyeztetjük.

Szeretnék egy fotókönyvet a 2009-es szkreppenetekből – vagyis a legszebbekből –, ezzel is megörökítve az eltelt év eseményeit. Mivel olyan tízes körül lesz az ára, még Pocikám kissé szkeptikus a dologgal kapcsolatban. :)

Felfedeztem a Teasztár.hu oldalt, ahol zenei alapokra lehet énekelni. Jókat szórakozom rajta és nagyokat nevetünk Kircsivel, amikor Anya próbál énekelni, Kiri pedig a vokállal száll be hehehe. Erősebb idegzetűek meghallgathatják szerény előadásomban pl. az Abbától a The winner takes it all-t itt:
http://www.teasztar.hu/index.php?site=player&karaokeFile=songs/11460/20091124_151143473

vagy Szekeres Adrien Olyan, mint Te című számát
http://www.teasztar.hu/index.php?site=player&karaokeFile=songs/11460/20091126_101138755

meg van még három másik is, de egyelőre elég ennyi az önpromócióból. :)))

Most aztán írhatjátok kommentben, hogy maradjak inkább a szkreppelésnél. :)))))

A múltkori debreceni szabkeres konferencián láttunk egy újságot, a Familyt. Ez egy felekezetközi magazin, amely a családi értékeket helyezi előtérbe. Sikerült beszereznem egy példányt, ami annál is inkább érdekes, mert van benne egy szkrepes cikk, melyet Budaházi Brigi írt, egyik elindítóm és ihletőm a szrepes világban. Remélem, lesz még benne máskor is hasonló, mert igen jól sikerült a cikk, gratulálok Giginek ezúton is!

Plusz megjelent a Scrapbookozz velünk! e-magazin legújabb száma is, ami ingyenesen letölthető. Nagyon szuper lett ezúttal is, bő tartalommal lát el minden érdeklődőt a témában.

Mostmár véglegessé vált, hogy a csabai szabadkeresztyénekhez fogunk ezután járni. Itt megtaláltuk – úgy látjuk – mindazt, amit kerestünk, mind szellemileg, mind szeretetben, mind szolgálatban. Poci prédikálni fog, én pedig a dicsőítésbe szállok be előreláthatóan. Nagyon hálásak vagyunk!

Végül az elmúlt héten volt az RTL Klubon az egyik legcsodálatosabb romantikus film, amit valaha is láttam. Már régóta a kedvencem volt – ez a Szerelmünk lapja (The Notebook). Ezzel búcsúzom.

 

Albumoldalak: 

A testvérkék Ányi és Osli Lila joghurt nevű kitjéből készült lapon.

OsDesign_paper1

Sarah Bennett Sister Sue Add onjának felhasználásával készítettem a fóka- és papagájshow-s oldalt. A képekért köszönet a szegedma.hu-nak.

sbennett_sister_sue_paper_16

2009. november 16., hétfő

10 hónapos a nagylány

Kirikénk 10 hónapos lett: Isten éltesse ezután is erőben, egészségben – és újabban: járkálván! Mint az előző posztban már jeleztem, napra pontosan 10 hónaposan megtette élete első önálló lépéseit, kapaszkodás nélkül! Nagyon büszkék vagyunk Rád, Kicsim! Apukája is irtóra fellelkesült, és némi tállyai fehérbor társaságában meg is ünnepeltük!

A lányok kicsit náthásak (már megint), pedig Jázminkánknak a Multitabs ImmunoKidet adom. Ő mára már sokkal jobban volt, Kirikének még folydogál az orrocskája. Amúgy semmi komoly, és persze nem akadályozza meg legújabb tudománya gyakorlásában sem.

FlyLadyzek tovább rendületlenül, kezd a lakás egyre tisztábbá, fentarthatóbban rendezettebbé válni. Nagyon klassz ez a program valóban!

Rengeteg a korrepetálás; bejött megint egy új ember, akivel statisztikázunk, úgyhogy erre sem lehet panaszom, sőt! :)

A szombat szuperül sikerült, amiért nagyon hálásak vagyunk János pásztornak és kedves Feleségének. Jól telt mind az utazás, mind pedig az alkalmak, amelyeken részt vettünk. Sok-sok élménnyel, benyomással lettünk gazdagabbak. Két alkalom között elmentünk ebédelni, végül a Barabás étteremben kötöttünk ki, ahol fejedelmien fogyaszthattuk el a fogásokat. Köszönet érte Nektek, kedves Testvéreink! És persze Anyósomnak is a gyerekfelügyeletért!

Friss képek (még vár néhány feldolgozásra, talán majd holnap lesz rá időm):

10 hónapos emlékoldal, Mag Designs Annarose minikitjéből.

magdesigns_ annarose_1

 

Thankful QP az önállóan álldigáló-járkáló Kiriről:

thankfulqp

 

És végül egy Muckóról is – Anna BV Designs Touch of Pink Add-onjából raktam össze ezt az oldalt.

abv_top_preview1a

2009. november 12., csütörtök

Rendkívüli hír

Csak egy-két mondat erejéig: RENDKÍVÜLI HÍR! Kiri a mai napon, napra pontosan 10 hónaposan elindult!!!! Képek hamarosan!!!

2009. november 10., kedd

FlyLady és tapsitapsi ezerrel

Igen, Kicsinyünk új kedvenc elfoglaltsága a tapsitapsizás. Nagyon jól megy neki és láthatóan élvezi is, mint már arról az előző posztban is írtam. Erről aztán csudacuki oldalakat lehet készíteni!

Mindkét csaj remek egészségnek örvend. Mucukánk sikeresen felvette mindkét influenza elleni védőoltást (mivel a tüdeje miatt gondozott, ingyenes volt), és mi is Apcival az újinfuenza ellenit. Nekem ingyé járt, mivel a pedagógusok táborába tartozom, Apcinak majdnem 4 ezerbe a vakcina+az oltásért elkért összeg. Plusz felírta még a házidokink a sima flú ellenit is, ha azt kiváltom, szintén megkaphatom.

Emellett belevágtam a FlyLady programba, illetve annak magyar változatába. Ennek lényege, hogy rendszert és rendet teremt az ember lányának háztartásában. Nagyon tetszik, ma tartok a 6. napnál és addig szeretném a rutinokat igazán kiépíteni, amíg itthon vagyok Aprókánkkal. :) Akit érdekel, annak javaslom, kukkantsa meg itt a részleteket, annak is hasznos, aki már régen csinálja a háztartásvezetést: http://charmed.animehq.hu/blog/flylady-program/

Az életmódváltás továbbra is működik, bár Pocikám a múlt héten “bűnbe vitt”, mert muszáj volt pizzát vacsoráznom. Hmmm. Emellett szorgalmasan eszem minden nap lenmagot, ami nagyon egészséges és rengeteg jótékony hatása van. Ezt egyébként Ági mammmam is eszegeti.

Rengeteget horgolok: virágokat, angyalkákat, amint kész egy nagyobb csapat, mutatom!

Terveink szerint a szombatot Debrecenben töltjük, ahol részt veszünk egy izgalmasnak ígérkező eseményen. http://konferencia.szabkerdebrecen.hu/ Nagy várakozással tekintünk a szombat elé!

Két oldal mára a végére. Az egyik még a várandósságom alatt készült fotót dolgozza fel – akkoriban fotóztak le, amikor még nem is digiszkreppeltem, ezért került most feldolgozásra. Pixie Pouch Chaos lounge kitjéből alkottam – Kirire várva…

PixiePouchOctPaper2 ChaosLounge

Ez pedig a tapsikáló csajszi egy gyorslapon: Simply Digi Shop Soir d’été de Delph kitjéből készítette Stellamarie.

QPavecDelph_soirdete2