Útinapló: 2. nap.

2010. július 10. – szombat

Az előző napi fáradalmakat némileg kipihenve elfogyasztottuk a reggelinket (még otthonról maradt kenyér, fasírt, miegymás) és 9 körül elindultunk Splitbe. Abból a megfontolásból kiindulva döntöttünk így, mivel egyrészt mindenkit izgatott, hogy milyen Split, másrészt itt gondoltuk, hogy tudunk vásárolni is. A helyi ABC-ben ugyanis kissé borsosnak hatottak az árak.

Ha már árak, tegyünk egy pici kitérőt! Az összehasonlítás végett íme 2 példa. 0,5 kg kenyér 6-7 kunába, míg egy közepes kategóriájú szénsavas 2 literes üdítő 15 kunába kerül (1 kuna ~ 40-42 forint). Azaz lényegében nem irreálisan magasabbak az itteniek az otthoni áraknál, de kb. másfélszeresek (nyilvánvalóan a tengerpart bizonyos mértékig árfelhajtó hatást generál).

Splitbe nagyjából 1 óra alatt értünk el. Természetesen azt már mondani sem kell, hogy a GPS a változatosság kedvéért újra több helyen azt sem tudta merre járunk, ezért a Gabi által gondosan előre kinyomtatott útitervet használtuk, illetve a táblákat. Autóúton mentünk odafelé, de nagyon forgalmas volt; visszafelé pedig a parti úton, a Kasteleken át, ami nyugisabb és látványnak is szebb.

Viszonylag könnyen találtunk parkolóhelyet – és ami a csoda, hogy nem kellett érte fizetni! Végül is innen bő 20 perces sétával – és némi angol nyelvű kommunikációval, melynek során megtudtuk, melyik irányba induljunk az óváros felé – értük el kirándulásunk célpontját. Egyébként azt több ízben is tapasztaltuk, hogy a horvátok nem mennek teljes mértékben rá arra, hogy parkolási díjat szedjenek. Szóval miután magunkhoz vettük a szükséges dolgokat, elindultunk az óváros felé. Illetve négyünk közül csak hárman indultak, Katona Kíra ugyanis kenguruban utazott (én vittem).

Nagyon jól néz ki az óváros, mivel például sok helyen még a régi utcakövek vannak használatban – erről Katona Jázmin több ízben is megbizonyosodhatott, mivel a csúszós köveken el-elcsúszott. A kikötő és a riviéra nagyon mutatós és rengeteg a turista, a szemlélődő.

Nagyon érdekes kontrasztot jelent, hogy míg a jobb oldalon a régi házak találhatók a régi utcakövekkel, addig a 2 sávos úton mennek az autók, ahogy a lámpa engedi őket. Nem igazán tudom, hogy ez valóban jó megoldás-e, hiszen így az óváros romantikájából egy kevés elveszik – de sajnos nem ez az egyetlen dolog, ami ebből el tud venni.

Miután a meglehetősen jól kitáblázott információkat követve eljutottunk a kikötőig, rövidesen megláttuk a Diocletianus palotájának bejáratát hirdető feliratot, ahova nem kellett belépti díjat fizetni! Megnéztük a bazilikát (fényképen nagyobbnak tűnik) és sétáltunk a palotában – illetve annak romjai között.

Nemrég említettem az óváros romantikájának kérdését. A Diocletianus palotában (lehet, hogy csak számomra), de rendkívül zavaró volt, hogy szinte minden épület földszinti részében üzletek vannak. Megtalálható itt minden a cipőbolttól az ékszerbolton keresztül egészen a különböző giccseket áruló helyig. Nem igazán értem, hogy egy ilyen helyen, amin átszüremkedik a múlt, a történelem, héroszok kora, miért kell így kifacsarni, ennyi leselejtezni – mondjuk ki: megszentségteleníteni?!

A polemizálást követően vettünk fagyit, amivel kapcsolatosan nagy élmény volt, hogy olasz jellegű a fagyi, és ebből adódóan sokkal nagyobb is, mint amihez otthon hozzászoktunk. Jázmin természetesen két gömböt kért, amiből persze egyet sem tudott teljesen megenni… (6 HRK/gömb) A fagyizást követően visszasétáltunk az autóhoz.

Split meghatározónak bizonyult a nyaralás hátralévő részét illetően. Az a benyomásunk alakult ki, hogy habár Romániához képest lényegesen jobban ki vannak építve a látnivalók, ugyanakkor kisgyerekes családoknak még így sem egyszerű a helyzete. Legyen erre elég itt egyetlen példa. Gyakorlatilag az egész nyaralás idejét megnézve mi nem találtunk egyetlen olyan éttermet, pizzériát sem, ahol a gyerekek számára lett volna valamilyen foglalkoztató lehetőség, vagy akár csak etetőszék! Az is nagy tanulságként került megfogalmazásra, hogy bizony a kenguru lényegesen jobb választás volt, mintha babakocsival próbálkoztunk volna, ugyanis ilyen szempontból nincsenek a látnivalók akadálymentesítve. És végül, a parkolási lehetőségek közvetlenül a látnivalók mellett katasztrofálisak. Nagyon sok az autó, és egyszerűen nem lehet leparkolni. Egy felnőttnek nem probléma, ha 500 vagy akár 1000 métert kell sétálnia. Viszont ugyanez a távolság egy kisgyerek szemszögéből óriásinak látszik, és az élményből nagyon sokat el tud venni.

A fentiek miatt úgy döntöttünk, hogy a nyaralás további részében a kulturális látnivalókat nem erőltetjük, ezért Splitből a Trogir melletti Okrug Gornji nevű hely felé vettük az irányt. Így lett a nyaralásunk egyfajta beach-túra!

A közlekedési helyzet kegyetlen volt, mert gyakorlatilag az egyik irányba (amerre mi mentünk) 20-30 km/h sebességgel lehetett „száguldani”, viszont a szembejövő sávban 8-10 kilométeres sor alakult ki, és ők csak nagyon lassan araszoltak. A trogiri hídtól állt a sor felfelé Gornji felé. Ezért úgy döntöttünk, hogy a lehetőségekhez mérten minél tovább igyekszünk a tengerparton lenni, hátha késő délutánra rendeződni fog a helyzet.

Szerencsénk volt, mert viszonylag jó helyen sikerült megállnunk. A parkolás automatás rendszerben zajlott, 5 kunás óránkénti díjjal. Az összes létező aprónkat bedobáltuk, majd úgy döntöttünk, ebédnél úgyis még kapunk aprót és akkor teszünk bele és hosszabbítunk. Ez nem jött össze, mert enyhén vicces módon az összes parkolóautomata bekrepált. Remélem, nem kapunk majd otthon szerelmes levelet, de legjobb szándékunk ellenére sem sikerült szabályosan parkolnunk.

Letáboroztunk és irány a tenger. Ez a part is hasonlóan Horvátország többi tengerpartjához, aprókavicsos, de az úszócipő teljesen praktikus megoldás tud lenni. Van egy széles sekély rész, kb. 8-10 méteren át, majd utána már nincs feltöltve és hirtelen mélyül.

A gyerekek hol a vízben voltak, hol a parton játszottak a homokozó játékaikkal. Délutánra (nem) kicsit hullámosabb lett a tenger, úgyhogy emiatt ez a szakasz kisgyerekekkel nem teljesen ideális. Nyilvánvalóan a nyílt tenger látványa együtt jár ezzel, de így is gyönyörű volt és nagyon jól éreztük magunkat.

 

Amitől nagyon tartottunk, nevezetesen a közlekedési helyzet, az szerencsére nem bizonyult megalapozottnak, mivel 5 óra utánra lényegében teljesen megszűnt a dugó és így jó ütemben haladhattunk vissza a szállásra, ahol fürdés és vacsora után mindenki nyugovóra térhetett.

Előtte még beugrottunk a trogiri Lidl-be, feltöltendő az üdítő-, ásványvíz- és kenyérkészleteket. Kisebbfajta nyomozást folytattunk  a Gornjiban a part mentén elköltött ebédünkhöz (grillezett husik sült krumplival) fogyasztott Lemona nevű üdítő után, amit rejtélyes módon sehol máshol nem találtunk, pedig néztük nagyobb és kisebb marketekben egyaránt. Ez egy nagyon kellemesen savanykás szénsavas üdítő, melynek citrom és lime az alapja és valódi gyümölcslevet és ezzel együtt gyümölcsdarabokat is tartalmaz. Lehűtve nagyon jól esik a forróságban. Mindenhol csak a narancsos ízű „testvérét”, az Orangina nevű üdítőt lehet kapni, az is finom, narancsos-grépfrútos ital.