Hát hazaérkeztünk pénteken, tikkadtan, szinte mindannyian félig paprikapirosan, félig barnán. Nagyon jól teltek az elmúlt napok a nyaralás jegyében, úgyhogy a velünk történt fontosabb momentumokat osztanám most meg. Eddig azért nem írtam ugye, mert – aki ment már nyaralni egy hétre minimum két gyerekkel, az úgyis sejti – eddig csak mostam, teregettem, pakoltam vissza, rendezgettem a holmikat, takarítottam stb. De most végre a gép előtt visszaemlékezhetek ezekre a szép napokra.
11-én reggel indultunk, viszonylag kényelmes bepakolás után úgy fél 9 körül Komlósról. Még be kellett ugrani a gyógyszertárba Szingu gyógyszerért a Mucunak, illetve a pékségbe némi úti munícióért. Szegedet céloztuk meg először Békéssámsonon keresztül, hogy viszonylag jó ütemben tudjunk a pályán haladni végig az M5-ösön Pestig. Kb. 50 km-re járhattunk, amikor rájöttem, hogy a hűtőben otthon maradt Mucu nagy nehezen kiváltott útibetegség elleni kúpja és a lekvárja. Puff. Na mindegy, majd valamit beszerzünk, a lekvár nélkül meg csak kibírja valahogy – gondoltam, és így is lett. A pályán jól lehetett haladni, már 12 felé fenn is voltunk. Pesten még két úticél várt (ezekről már írtam ugye az előző posztban), be kellett mennünk egyrészt a teszveszen nyert úszógumiért Kőbányán, utána pedig Poci Csalamádéjáért ugrottunk be Buda hegyvidéki utcácskájába. Arról Poci mesélhetne, milyen kedvesek voltak Musztyék, mert én a két gyermekkel kinnmaradtam az autóban, addig tisztába tettem Pumpedlinket, megitattam a gyerekeket stb. Ezek után irány Fehérvár, Tesómék. Az M7-esen már nem tudtunk olyan gyorsan haladni, balesetek is voltak, de azért viszonylag emberi időben leértünk. Miután a kétezer darab csomagot és kelléket felhordták a fiúk, megebédeltünk. Húgom nagyon finom és hatalmas mennyiségű ennivalót készített – olyannyira, hogy még hétfőn indultunkkor is maradt belőle. Ezúton is köszönjük a mennyei ellátást és a szuper programokat!
Szombat délután helyi programokat tervezett Testvérem: ellátogattunk a Bory várba, megtekintettük Fehérvár főbb látnivalóit a belvárosban, minden nagyon érdekes volt és a Lányok is élvezték. Természetesen az öreghegyi fagyizás sem maradhatott el. Mivel Mucu Hugiék autójában akart utazni, néhány szállóige ott hangzott el, amelyek emlékezetesek lesznek ezután:
A kis haspárti megkérdezte Hugit a biztonság kedvéért, hogy van-e kenyerük, mire Hugi megnyugtatta, hogy van. Ezek után arról érdeklődött, hogy van-e vajuk, mire szintén igenlő választ kapott. Végül a párizsi-készletekre kérdezett rá, és elégedetten nyugtázta, hogy vajas-párizsis kenyeret tud vacsizni.
A másik sztori a veszprémi úton történt, hasonló ehhez: van-e rizsük és kukoricájuk (kukoricás rizst szeretett volna enni a húsokhoz). Ezeken aztán – na meg azon, hogy Hugiékat szóval tartotta két napig – rengeteget röhögtünk.
Országalma
Lajossal a belvárosi ásatásoknál a Mucu
Virágóra (hogy eltelt az idő…)
Természetesen szkreppelni is fogok belőlük bőven, lehet, hogy már ma is egyet-kettőt, utána folyamatosan. Szeretnék egy fotókönyvet majd erről a nyárról, hiszen előttünk van még a Balcsi és Bogács is.
Vasárnapra több minden is szerepelt a tervek között. Reggeli után időben elindultunk Veszprémbe, az állatkertbe – ezt elsősorban a Nagymucu várta, ehhez képest először végig akart volna rohanni és alig tudott betelni a rengeteg állatfajjal. Aztán az oroszlánok után lenyugodott és nagyon jól érezte magát. Kicsit nehezen tudtunk babakocsival mozogni, de megérte, mert így Kirivel is könnyebb volt, közben tudott szunyizni is picit, etetni is meg lehetett stb. Azért a kenguruban is utazott sokat, amit nagyon kedvelt. Legutóbbi ittjártom óta szépen felújították egyébként a zoo-t, EU-s forrásból ki is bővítették, úgyhogy valóban tartalmas órákat tölthettünk itt együtt. Az időjárás is kedvezett; az előrejelzésekkel ellentétben közel 30 fok volt már ekkor is, úgyhogy sikerült az első pírokat beszerezni az 50-es faktor dacára.
Apával Veszprémben a Kiri
Lám a láma…
Állatsimogatóban
Ez után a tartalmas kikapcsolódás után mindenki alaposan kitikkadt, úgyhogy miután visszaértünk Fehérvárra, kissé megkésve, de annál bőségesebben megebédeltünk, a csapat nagy része kidőlt – értsd: szunyókálni kezdett. Ennek az lett a vége, hogy az agárdi fürdőzés kimaradt, ezért Mucu persze szomorka lett, így ünnepélyesen megígértük neki, hogy az elkövetkező napokból egyet teljes egészében strandolásra szánunk. Ki is néztem Sárvárt, megmutattam a neten a képeket neki, úgyhogy megnyugodott. Este óriáspizzát rendeltünk, ami négyféle ízű volt, na, mindenki jól bekajált, még a Mucu is – pedig ő általában nem igazán eszik belőle, mert mi ugye a csípős ízekért rajongunk. De most kivételt tett és rendesen evett belőle.
Másnap reggel összerámoltunk, ismét bepakoltunk az autóba, és reggeli után – és miután leadtuk a kulcsokat a korán munkába induló Tesómnak – irány Kőszeg. Háááát, mit ne mondjak, azt hittem, már soha nem érünk oda. Most nem pályán haladtunk, hiszen elég nagy kerülő lett volna, hanem majdnem végig a 8-as főúton. A forgalom és a hőség is nagy volt, ugye a gyerekek miatt a klímát csak óvatosan lehet működtetni az autóban. De délután 2 után végre megérkeztünk, egy kisebb sopping után, amit a sárvári tecsóban ejtettünk meg.
Szállásunkhoz könnyen odataláltunk, mert bár navigált a “Marika” (alias a gps-ünk), nagyon jól ki is táblázták. Kellemes kisváros Kőszeg, a belvárosa engem kicsit Egerre emlékeztet. Egyébként délután itt sétáltunk egyet a belvárosban, utána pedig a Mucu kipróbálta a panzió játszóterének összes létező játékát. Kirikénk a meleget elég nehezen viselte, szokatlan volt neki a helyszín, úgyhogy kissé nyűgös volt, elaludni se akarózott egyszerűen. Aztán végre megszokta az új kis helyét és az éjszakákat mindig átaludta, bár volt, hogy éjjel is kért enni.
Kőszeg főterén
A panzió udvarán
Nyaralásunk negyedik napján Írottkőre szerettünk volna felmenni. A neten talált anyagok alapján a Hörmann-forrás nevezetű helynél hagyva az autót, viszonylag könnyen fel lehet sétálni. Na, ezt keresztülhúzta az, hogy az elmúlt hetek áradásai miatt nagyban csatornáztak Velem község határában, a hegy lábánál, úgyhogy autóval nem tudtunk felmenni a forrásig, mert behajtani tilos volt. Sebaj, majd felmegyünk végig gyalog – gondoltunk naivan. De egyrészt a dögmeleg, másrészt a túra hossza miatt meggondoltuk magunkat, és “csak” egy úgynevezett Szent Vid templomhoz sétáltunk fel. Ez sem volt röpke túra, főleg, hogy Nagymucu a saját lábán jött fel és le is, mintegy 7 kilométeren át. Büszkék vagyunk rá, hogy nagyon jól bírta, és nem nyavalygott, vagy ilyesmi. Fenn a kápolnánál ettünk egyet (ahogy Jázminkánk mondta, “piknikeztünk”) mind a négyen, kifújtuk picit magunkat, megnéztük a kilátást, majd egyrészt a szúnyogok hadától űzve, másrészt a józan észre hallgatva úgy döntöttünk, nem megyünk feljebb (hiszen innen még a forrás is további 2,5, maga Írottkő pedig 4,5 kilométerre volt, csak oda!), hanem visszasétálunk Velembe. Kirink a visszaúton a kenguruban édesdeden alukált.
Túrázó Mucus
Lefelé sokkal könnyebben megy
Kirikénk kidőlt, a többiek jól bírják
Ott a templom, ahová felsétáltunk!
E kellemes séta után még elugrottunk Felsőcsatárra a Vasfüggöny Múzeumba. A tulajdonos megkínált a borával is, ami zamatosan jól esett a rekkenő hőségben. A szabadtéri történelmi emlékhely megtekintése után kicsit hűsöltünk még nála, és jóízűt beszélgettünk, tényleg érdekes és érdemes volt betérni ide.
A múlt darabkái
Idén van a 20. évforduló
Az ötödik napot, július 15-ét Ausztriában töltöttük. A cél Semmering volt. Ebben némi nehézséget jelentett, hogy otthon elfelejtettem megnézni, hogy Marika nem tartalmazza Ausztria térképét, papíralapút pedig nem hoztunk magunkkal. Sebaj, a panzió tulajdonosai készségesen segítettek és kaptam egy papírtérképet. Ennek alapján tudtam navigálni Pocinak, mint a régi szép időkben. Nagy szerencsénk volt, mert még éppen sikerült megjárnunk a hegyet, utána kezdődött a hírekben is hallott, Grazban nagy bajokat is okozó zivataros vihar. Minket csak kicsit kapott el egy záporeső szerencsére, egyébként nem volt semmi különös. De ne szaladjunk ennyire előre: váltottunk némi eurót, és gondosan kikerülve az autópályákat, nagyon szép és egyáltalán nem forgalmas utakon megtaláltunk – kisebb nehézségek árán – a felvonó induló állomását. Itt kettőnknek kellett jegy, a lányoknak nem, potom 19 euróért fel is vitt a Hirschenkogelbahn, másnéven Magic Mountain Express, ami Európa egyik legkorszerűbb felvonója. Vissza sétát terveztünk, amitől én bevallom, tartottam kissé, mert a térképen és a beszerzett szórólapon nagyon hosszúnak tűnt az út. Ehhez képest nagyon gyorsan leértünk – izgis volt, mert a párhuzamos utakon mountainbike-osok és hegyi rolleresek zúgtak mellettünk, illetve ugye kissé beborult és esett is, amire nem voltunk felkészülve. Úgyhogy a Mucu megkapta Apa pólóját (hehe, nem éppen mérete), és abban sétált egy darabig.
A Mucu is… :)
Fenn a Zauberbergen
Itt még Apa a saját pólójában van…
… na, itt már nem! :))
Kircsikénk itt is bealudt a változatosság kedvéért
Szóval, megúsztuk a zuhét, és viszonylag nyugis körülmények között, a megmaradt pár eurónk csokira és Almdudlerre váltása után visszatérünk kishazánkba.
A hatodik, egyben utolsó teljes napunkat Sárváron töltöttük, azon belül is az élményfürdőben. Elfogadhatóak az áraik (elsősorban ezért nem Bükfürdőre mentünk), csak 6 év felett kell fizetni a gyerekeknek, úgyhogy csak nekünk felnőtteknek kellett jegy, ami egész napra 2300 Ft. A kezdeti felhős ég hamar tűző napossá változott, és itt is sikerült némi leégéssel szembesülnünk a folyamatos naptejezés és az árnyékos szélfogó sátor alá húzódás ellenére. Nekem még hólyagok is keletkeztek, csak az elmúlt éjszakát sikerült már némileg nyugodtabban átaludnom, mert kezd a bőröm megnyugodni. Mucu egyáltalán nem pirult le, ő gyönyörű néger csaj, Kirikénk pocija viszont picit piros lett (de ez elmúlt gyorsan). Apcsa feje, háta és pocakja is hordozza magán az egész napos kintlét bélyegét a mai napig is. A fürdő nagyon klassz, mi főleg a sodrófolyosós élménymedencét, a nagycsúszdásat (én is lecsúsztam és tök jóóóó volt!!) és a gyermekmedencét használtuk. Tényleg remekül éreztük magunkat! Ahogy a régi reklámszöveg szól: “Köszönjük néked, Sárvár…. lalalalallalala”, bár a termálkristályból nem részesedtünk hehe. Ja, egyébként itt is ebédeltünk, mi Apcsával gyrost, míg a Mucu “hamdurdert” kért, ami nem igazán ízlett neki.
Szuper a sodrófolyosó!
Ezen csúszott Apcsa és Anya…
… ezen pedig a Mucu!
Kirikénk a csónakjában Apcsával
Hát ezek voltak a lényeges momentumok, mert pénteken ugye többnyire utaztunk: én vezettem végig; Győrnél mentünk rá az M1-esre, majd a 0-son keresztül végig le az M5-ösön. Nem volt semmi különös, két-három pihenőt beiktatva cirka hat óra alatt haza is értünk szerencsésen.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése