2009. szeptember 24., csütörtök

Sokáigbennlévős hét

Minden hétköznap így alakul ezen a héten (sajnos). Hétfőn mi is bementünk Oh-ra a Kirivel, Mucu ismét jár oviba, körmöltettem, korrepetálgattam, majd délután 5-től szülőin voltam az oviban. Elég jócskán elhúzódott, úgyhogy 8 óra fele értünk csak haza. Gyors fürdés, vacsi, utána alvás, hiszen másnap ovi, illetve munka Apcinak ismét.

Kedden itthon a Kirivel alkottunk picit, csináltam a Mucunak mappát az oviba, amibe a rajzait gyűjtik az év során. Olyan szkreppeset szerettem volna, sajna a képek, amiket csináltam az elkészült “műről”, nem sikerültek. Szép lett, a Muckónak is nagyon tetszett. Többféle babás papír, matricák, J betű, cseresznye (a jele), szalagok, valamint színes fa pillangók díszítik. Ez egyébként a tavalyi mappája valójában, azt vontam be az imént említett anyagokkal. Emellett az oviban lesz egy őszi családi nap, ahová vásárfia-felajánlásokat lehet tenni. Hozzáláttam egy horgolt egér-família elkészítéséhez, lesz 5 fehér és 5 szürke egérke legalább. Majd ha elkészülök eme családdal, fotózok és mutatom, milyenek. Egy ősrégi kötős-horgolós újságból vettem az ötletet, nagyjából annak mintáját követem, de inkább, ahogy sikerül alapon. :)) Amúgy egész cuki az elkészült mintadarab. Ezen a napon már kézilabdaedzésen is volt a Mucu, úgyhogy egyrészt ezért, másrészt pedig azért maradtak sokáig benn, mert Apcinak céges-pörköltös-evős-ivós-összeröffenős rendezvénye volt. Mucra addig Gyöngyi mama vigyázott.

Tegnap felsétáltunk végre a védőnénihez, ahol megmérték a Csajszit, 7.520 grammos, a hossza – elvileg – nem változott. Örülök, hogy a rengeteg mozgás, állás, mászás stb. mellett azért gyarapodott is. Nagyon jól eszik, sokszor egy nap az ő 5 étkezése mellett a mi 3 kajálásunkba is beszáll (sokszor nem esik egybe a kettő), kap kiflit, párizsit vagy zalát, joghurtot, mikor mit eszünk. Ha számára nem ehető az ebéd (én magamnak elég csípősen főzök), akkor kap babapiskótát rágicsálni, hogy ne nézze már ki a számból a falatot. Aztán úgyis megkapja a külön neki készített fincsi húsos főzelékét. Apci ezen a napon Szegedre ment kajakozni Józsi főnökkel, ezért jöttek később a fiatalok. Muckóért Ági mammmáék mentek és ott is töltötték a délutánt, amíg Apa nem ment a lányért. Finom, frissen sütött pizzával vártam őket haza, valamint kenyeret is sütöttem.

Ma pedig ismét kézilabda, talán kicsit emberibb időben érnek, de így is lesz fél 7 biztosan. Kicsit alkottam ma, mert Kiri a konyhában ahogy játszott, meg ahogy felállt a konyhaasztal alá, készültek jó képek. Illetve volt még egy múlt heti fotó is a gépben, amin a két csajszi együtt van rajta.

ST Cherry Chocolate QP a lehetetlen helyen felálló csajsziról:

ST_CherryChocolate_QPcyf 

QP Bord de Mer a kis játszó lánykáról Szekeres Adrien egyik dalából származó idézettel:

qp bord de mer

És a Tesók Krissz: Testvéri szeretet gyorsoldalán:

testverek

Múlt hét végén szüret volt Tesóméknál, majd szeretnék arról is egy-két oldalt csinálni, ha az érintettek hozzájárulnak :)))

Emellett boldog vagyok, mert az m1-en ismét adják a Fagyos folyó lovasát, ami egy nagyon szép, tanulságos sorozat, és arra emlékeztet, amikor idén télen a Muckókkal itthon együtt néztük. Hogy Hugh Jackmanről ne is beszéljünk… mert ő is játszik ám benne… hehe.

0 megjegyzés: