2009. március 5., csütörtök

Újra oviban a Mucu; dvd-készítés; csorvási vizsga

Mucu e hét hétfőtől újra jár oviba, nagyon élvezi, hogy ismét gyerekek között lehet. Észrevettem rajta, hogy kezdett már unatkozni itthon, hiába, annyira társas lény, szüksége van a kortársai társaságára is. A végefelé már csak dévédézni akart, és Dorát, a felfedezőt is kezdte unni, pedig az a fő kedvence.

Ma először kézilabdaedzésre is megy a kis Drágám, hát kíváncsi leszek, hogy érzi majd magát. Az biztos, hogy még este is tele van energiával, úgyhogy ráfér majd ez a heti kétszer egy óra. Hízásra is hajlamosak vagyunk, emiatt is hasznosnak tűnik. Egyébként egy volt tanítványom tartja az edzéseket, amelyek mellékesen a munkahelyemen, az orosházi gimiben zajlanak.

A napokban pár videokazettát bevittem Apáékhoz, mert DVD-t csinált belőlük. Ezek főleg nyaralásokról szólnak, például a lassan 6 évvel ezelőtti korfui, majd az 5 éve volt szlovákiai üdüléseink, illetve a 2006-os ausztriai kiruccanások – mind-mind szép emlékek, élmények. Jó újra élni ezeket, ismét ellátogatni képzeletben ezekre a mesés tájakra. Ez utóbbin már Mucu is részt vett, illetve a pocakomban a szlovákiain is ott volt.

Tegnap vizsgáztak a csorvási tanítványaim, pénzügyi-számviteli ügyintézők felnőttképzésben. Elmentem megnézni őket, biztatni és besegíteni kicsit a vizsga menetébe is. Rájuk is fért, ugyanis az egyik kollega enyhén szólva lazán véve javította ki a vizsgadolgozatokat, és ha az elnök asszony nem lett volna olyan rugalmas, amilyen, elég nagy tragédia történt volna. De nem részletezem, lényeg, hogy kiforrotta magát a dolog, viszont emiatt jól elhúzódott az egész, oda lett szinte a teljes nap. Kirus ezalatt Ági mamáéknál töltötte az időt, és nagyon jól viselkedett, bár történt némi baleset – értsd: emésztési végtermékek esete a nem jól záródó pelenkával… Köszönöm Pocinak a kreatív megoldást! Puszika!

Kirus egyébként továbbra is egyszer ébred éjszaka, úgy 1 és 2 között, utána csak reggel 6-7 fele. Sokat mosolyog és érdeklődik a zörgő-csörgő, színes figurák iránt is. Most szopizási sztrájkba kezdett, ami elszomorít, de mit tegyek… így is boldog vagyok, hogy egyáltalán eddig kitartott. Ez van…

Ma megkért Szilvi az osztályomból, hogy némi “bedolgozással” segítsek nekik a tanirodai kiállítás anyagának összeállításában. Ez azt jelenti, hogy mivel egy esküvő- és rendezvényszervező vállalkozást szeretnének – mint gyakorlócég – bemutatni, megkért, hogy készítsek scrappes esküvői cuccokat, azaz meghívókat, ültető- és menükártyákat, vendégkönyv-borítót, szalvétagyűrűt. Lesz meló özön, de örömmel vállaltam természetesen. :))))

Mára egy újdonságot találtam scrap-ügyben: asztal-hátteret a gépre. Március hónapot lehet feldobni saját fotónkkal, nekem nagyon bejön. Persze havonta – akár többször is – változtatható ízlés szerint. Ez pl. a Jady Day Studiotól való. Tök jól mutat az asztalon.

March_Desktop_1026x768_JadyDayStudio01

0 megjegyzés: