2010. november 13., szombat

Spanyolországról… 3. rész.

Az Alhambrában kalandozunk ezúttal.

Ez az épületegyüttes magán hordozza a mór és a későbbiekben rájuk telepedett katolikus uralkodók hatását is. Hatalmas területen fekszik; körben sok-sok pihenőparkos résszel. Rengetegen látogatják, de mivel az Unesco világörökség része, korlátozzák a belépést. Alig sikerül jegyet szereznünk, mivel előre akár több hétre is lefoglalják a jegyeket. Végül a normál 12 eurós ár helyett 25-ért szereztek nekünk a kinti szervezők – már arra a pontra érkeztünk, hogy megadtuk az ár több mint dupláját, csak jussunk be! Vannak részek belül, melyek ingyen is látogathatók, de olyanok is, ahová időpontra kell menni, mert másképp nem engednek be. Sok helyre csak egyszer lehet belátogatni, és a bejáratnál a jegyen lévő vonalkódot ellenőrzik, ezzel biztosítva ezt a feltételt. Végül is kétszer is voltunk itt, egyszer az ingyenes részen sétáltunk egy picit, másodszor pedig már jeggyel.

Bejárati rész:

DSCF4467 DSCF4450

Washington Irving, aki újrafelfedezte az Alhambrát és költeményeket szerzett benne és róla:

DSCF4451 

Épületek, kapuk, ablakok:

DSCF4516 DSCF4529 DSCF4553DSCF4594 DSCF4587DSCF4596 DSCF4585DSCF4629 DSCF4601 DSCF4630    DSCF4554 

Kilátások az Alhambrából:

DSCF4631 DSCF4624 DSCF4623DSCF4610   DSCF4539

Parkrészek, virágok, szökőkutak:

DSCF4527 DSCF4543

DSCF4544DSCF4569

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Érdeklődni szeretnék, hogy megszűnt a blogod, vagy csak teljesen be vagy havazodva, hogy már több mint három hónapja nem írsz?
Czmarkóné Andi

Névtelen írta...

Szia, tetszik a blogod!
Ajánlanék a figyelmedbe egy másik blogot ami mindennel foglalkozik ami spanyol. Szerintem nagyon jó kis cikkek vannak rajta.
http://esque.blog.hu/

Kölyök01