2010. június 17., csütörtök

“Kocsonya” után :)

A cím magyarázata: Muckókánk Csokonyavisonta nevét következetesen Kocsonyavisontának mondta… hehe… Röviden, tömören: jól éreztük magunkat, az időjárás is éppen kedvezett a strandolásnak, napozásnak. Mondtam is, hogy pont időben jöttünk haza, hiszen már hazautazásunk napján heves viharok voltak arrafelé, másnapra pedig eléggé le is hűlt az idő. Szóval mind a négyen szép alapszínt szereztünk, a fő ”néger" természetesen a Mucu…

Ezúton is köszönöm Tesókámnak (és persze Laosnak), hogy lehetővé tette-tették számunkra ezt a szép nyaralást! Puszika nektek!

Jókat is ettünk, mivel Tesóm egy hadseregre méretezett kajaszállítmánnyal érkezett: voltak sültek, pörkölt, párolt husikák… emellett a panzió éttermében is ebédeltünk két alkalommal bőségesen… szóval nem volt egy diétás időszak… hmmm….

Kirikém kissé mellőzve érezte magát, mert egy járókát adtak neki a panzióban és abban kellett aludnia a kis Drágámnak. Ez két éjszakán keresztül viszonylag jól ment, de az utolsó alkalommal már nem igazán… minden forduláskor sírdogált és a helye is kevésnek bizonyult… úgyhogy a nagy ágyon, köztünk, illetve Apukája mellkasán,  hasán, fején stb. töltötte a harmadik éjszakát. Ezen okulva írtam a marinai apartman tulajdonosának, hogy ugye normál ágyat adnak-e a Babának, mert ha nem, inkább visszük az utazósat. De megnyugtattak, hogy igen. Úgyhogy jó reménységünk van a nyugodt éjszakák felől.

Sokat strandoltunk. A strandon én nem fotóztam, mert féltettem a gépet, nehogy lába kéljen. Tatta készített képeket, de ő még nem tudta átküldeni, mert időközben begipszelték a kezét túlerőltetés miatt, úgyhogy súlyos számítógép-megvonásban (is) szenved. De a szálláson készítettem pár szuper fotót, amelyek szkreppelésre is várnak. Amint készen lesznek az albumoldalak, posztolom őket.

Apci a panzió medencéjében:

DSCF4081

A panzió, fent a mi, alul jobbra Mammáék apartmanja:

DSCF4082

Össznépi tunyulás Mammáék apartmanjában, ahova egyébként a Muckó rendszeresen lejárt eltünedezve, pl. eszegetni, beszélgetni:

DSCF4088

Mucu sudokuzik, itt épp nálunk van Mamma vendégségben, és nem fordítva :))):

DSCF4091

Apja, Lánya, úszógumija (nem a pocira gondoltam hihi):

DSCF4093

Csomagolok össze és Mucu ágyán van a nagy bőrönd. Természetesen bebújt alá, hát nem édes?

DSCF4095

A másik Huncutom, a szeme se áll jól:

DSCF4099

Még 3 hét és irány Marina! Juhéééééééé! Addig még némi úszótanfolyam befigyel a Mucunak, várom, hogy jelezzenek vissza, a jövő héttől indul-e. Haladó kurzust próbálnánk ezúttal, hogy végre tudjon igazán úszni a csajszi.

0 megjegyzés: