2010. április 26., hétfő

15 hónapos oltás, mérce

Kimaradt egy kis idő, nem jártam már erre egy ideje. Nem is alkottam, az az igazság, mert bejött annyi korrepetálás, meg némi külön munka is, hogy nem igazán jött az ihlet, ami szükséges az íráshoz és a szkreppeléshez. Azért néhány fotó készült, majd azokat közzéteszem, és remélem, hogy holnap már albumoldalak is felkerülnek ide.

Szóval, egy hét tolódással megvolt az előző posztban említett két oltás: a kötelező MMR és a fakultatív bárányhimlő elleni, ami nem egy olcsó mulatság, ráadásul kell még egy vakcina 2 hónap múlva – no de mindent a gyermekért, és éljen az egészségpénztári adókedvezmény!

Nagyon jól viselte a kis Drága, talán ha egy csepp könnye hullott, akkor sokat mondok; mire kiértünk a rendelőből, már egyáltalán nem sírt, sőt, mosolygott a váróban a többi babára. 10.700 grammos, tehát átlagnak megfelelő a mérete. Ott volt a rendelőben Csenge baba is, aki 3 nappal idősebb, mint mi és 12 kiló. Háááát, én nem szeretném, hogy Kirikém súlyproblémákkal küzdjön; jól van így, ahogy van. Majd szeretnék neki egy lábbal hajtós motort, mert a Muckóé szanaszét lett hajtva, meg Gömbi is rátett még egy lapáttal, ugyanis előszeretettel rágcsálta a kormányát. Szal kuka.

Nagyon büszkék vagyunk Rád, Kicsim! Továbbra is 16 fogunk van (na, ezzel rekorderek voltunk a 15 hósak között a rendelőben), ezekkel aztán eszik mindent, de a kedvenc kaják azok, amiket kézzel meg lehet fogni és úgy betömni :))) Ügyesen felmászik az ülőgarnitúrára, úgyhogy résen kell lennem vele… szalad ezerrel… hihetetlen csemete… :))))

Mondogatja: baba, mama, meme (ez egyelőre mindent visz), vava (kutya), anya, apa, pápá. Meg sok érthetetlen halandzsát. És énekel is, mint Anyucija és Nővérkéje :))))) annyira cukcsifalat!

Rakottkrumplizok:

DSCF3939

DSCF3938

Ja és ahogy segít nekem! Meg kell zabálni! Szedi ki a gépből a mosott ruhát és a szárazat leveszi a teregetőről! Íme a képi bizonyíték:

DSCF3927

Muckóka ma fellépett az oviban táncitáncival, mert külföldi, Comenius pályázattal kapcsolatos csoportok látogattak el Orosházára. Haza kellett hozni a táncosruhát kimosni-vasalni, én meg beöltöztettem a csajszit, hadd legyen egy emlék erről is:

DSCF3933

Aztán beindultam a teszveszen is, mert már nem férek Kiri kinőtt ruháitól, cipőitől, bébicuccaitól, felszereléseitől. Már el is ment több cucc, pl. a kis Nike cipőjére azonnal lecsaptak, de van még rengeteg holmi… Akit érdekel, itt az összes aukcióm:

http://teszvesz.hu/show_user_auctions.php?uid=3958301

Szerdán szerenád, szombaton pedig elballagunk… hát ez a nap is eljön… de miért 1-jén???? Ez is csak a mi sulinkban lehet… úgyhogy onnan megyek majd majálisozni, mert a többiek természetesen Bogárzón lesznek, és én sem szeretném kihagyni…

0 megjegyzés: