2010. május 27., csütörtök

Anyák napja ráadás és egyebek

A gyüliben is megvolt az anyák napja, kis műsorral készültek a fiatalok és a gyermekek. Kis Muckóm ügyesen megtanulta a verset és a dalt is (Jót kívánunk ma neked), annyira édes ez a vers, megosztom az olvasókkal is:

Mészáros Sándor: Tied vagyok, Anyukám

Tied vagyok, Anyukám, a Te szemed fénye,
Világod, csillagod, szíved büszkesége.

Te meg az enyém vagy, Te vagy szívem vágya,
Te vagy az életemnek földi mennyországa.

Ezt a verset így ebben a formában nem találtam a neten, hátha valaki hasznát tudja venni. Olyan aranyosan mondta el a kis Drágám, hogy természetesen most is meghatódtam. Pedig sokat gyakoroltuk itthon együtt, hogy szépen menjen, de hiába…

Fotók az alkalomról:

DSCF4013

DSCF4019

Azután az oviban bemutatták a gyerekek, hogy milyen ügyesen tudnak táncolni, annyit nevettünk, olyan mókásak a kis lurkók. Most szombaton lesz a ballagás-évzáró, ott is készülnek előadással, mert a táncos ruhát hazaadták, hogy rendbe szedjük.

Óvoda 13

Óvoda 18

Óvoda 02

Már igazán elegünk lett ebből az esős időből – sokszor csak benn tudtunk játszani, mert odakinn minden csupa sár. Néhány friss fotó az elmúlt napok terméséből.

Kirikém 16 hónapos lett és kapott egy motorkát, amivel csak úgy hasít:

DSCF4000 DSCF4006 

Pózolgatok Anyának:

DSCF4011 DSCF4032

Az óriás moncsicsivel:

DSCF4023

DSCF4021

És végül egy sikerélmény: a gimiben részt veszek egy pályázatban, amely nyert – az őszi szünetben Spanyolországba repülünk, hogy tanulmányozzuk az ottani szakképzést a Comenius program keretében! Huhuhúúúú! Már alig várom! De addig is: szombaton évzáró-ballagás a Nagymucnak, két hét múlva Csokonyavisonta, azután szóbeli érettségi és bankett az osztályomnak, majd júliusban Horvátország… Mozgalmas hetek állnak előttünk!

0 megjegyzés: